Strómanok kora
Pártkötődésektől mentes, angyalarcú vállalkozó - izzasztó versengés után - közpénzre tesz szert, s azt az utolsó fillérig nemes célra költi. Ilyesfajta közbeszerzési eljárásokat ígért a tavalyi választások előtt az MSZP. Azóta kiderült: az angyalpajtások is emberek, és őszinte hívei a szocialista lezsírozásoknak. Az eddigi legagyarfúrtabb (ál)közbeszerzési eljárás tárgya: a kormányzati intézkedések társadalmi fogadtatásának felmérése, szondázása.
Dátum: 2003-01-02 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:39.632955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1995. évi közbeszerzési törvény fordulatai mára kiszabadultak a paragrafusok fogságából. A jogszabály kulcsmondatát - "a közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos, illetőleg tárgyalásos eljárás lehet" - naponta visszhangozzák a médiumok, de a notórius hírfalók ennél többet is tudnak. Például azt, hogy a nyílt módszer szavatolhatja leginkább a piaci versenyt. A meghívásos és főként a tárgyalásos folyamatban ugyanakkor gond nélkül érvényesülhet az ajánlatkérő akarata. Elég, ha sürgősségre hivatkozik, s máris kedvére válogathat a pályázó cégek közül. Minő véletlen, az üvegzsebprogramokat fogalmazgató Medgyessy-kabinet praxisában egymást érik a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos (illetve a nyíltnak álcázott, de valójában zárt) eljárások - melyeket persze minduntalan a rendkívüli sürgősséggel indokolnak a kormánytagok.
Mindenki egyért
A kiskaputól kiskapuig érő joggyakorlás következtében a közbeszerzési törvény szelleme lassan végleg elillan. A nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos módszereket felülírta a balhatalom - ma már a "mindenki egyért", a "néhányan egymásért" és az "egy önmagáért" típusú eljárások vannak divatban, s felbukkantak az álközbeszerzések nélkülözhetetlen kellékei, a strómanok is.
A "mindenki egyért" logika leginkább az "Öröm, ünnep földön, égen, együtt a családdal, együtt a nemzettel" elnevezésű Szent István-napi dínom-dánom megvalósításában volt tetten érhető. A kormány az augusztus 20-ra szánt félmilliárd forintot színlelt eljárás keretében utalta ki a lemezkiadóként ismert Hegedűs László brit érdekeltségű cégének, a Multimedia Concerts Kft.-nek. A gyorsított, tárgyalásos közbeszerzésre négy társaságot hívtak meg, ám az egyik ajánlattevő, az André Szőts producer fémjelezte ASP Audiovizuális Szolgáltatások Kft. későn kapta meg a pályázathoz szükséges dokumentációt, vagyis a meccs úgy kezdődött el, hogy az egyik csapatot ki sem engedték az öltözőből. A többi cég viszont egytől egyig Hegedűs érdekkörébe tartozik - a győztes Multimediát ő maga, a másikat élettársa, a harmadikat pedig egyik bizalmasa irányítja. (A Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési igazgatóságán kérdésünkre úgy kommentálták a hamiskás eljárást: "A négy kft. nevét a kormányszóvivői irodából küldték át, nekünk nem állt módunkban vizsgálni az ajánlattevő társaságok hátterét.")
Az autópálya-építtetésekre jellemző "néhányan egymásért" típusú közbeszerzést eleinte laza versenytárgyalással akarta helyettesíteni Csillag István gazdasági miniszter. Nyár közepén közhírré is tétetett a zárt pályázat eredménye: a 60 kilométernyi sztrádára szánt 110 milliárd forinton az osztrák tulajdonú Strabag Rt., valamint két francia érdekeltségű társaság, az Egút Rt. és a Hídépítő Rt. (illetve a díszpinty szerepre jelölt magyar Betonút Rt.) osztozhatott. A kormánypárti politikusok elejtettek néhány lélekrengető nyilatkozatot - melyekben az "Ó, kedves Fidesz, lehet ám olcsón is utat építeni!" motívumot erőltették -, majd utólag lefújták a versenytárgyalást. "A versenybe vetett hitet csak úgy lehet visszaállítani, ha a közbeszerzést alkalmazzák az M3-as és M7-es soron levő szakaszainak építésénél is" - szállította az indokot Csillag, s augusztusban annak rendje és módja szerint kiírták a nyíltnak nevezett eljárást.
A "nyílt" közbeszerzésből ugyanakkor eleve kizárták az önállóan pályázó magyar cégeket, hiszen csak olyan társaságok tehettek ajánlatot, amelyek az elmúlt öt évben átadtak legalább tíz kilométernyi autópályát. (Az eltanácsolt magyar cégek sztrádáit csak később, novemberben avatták fel, így azok az augusztusi Csillag-projektre alkalmatlannak bizonyultak.) A história végeredménye: december közepén némileg más leosztásban, de újra a Strabag-Egút-Hídépítő trió győzedelmeskedett. A 109 milliárdos ár azonban időközben felszökött 128 milliárdra - ez pedig mindössz két-három milliárddal kevesebb, mint a hazai tulajdonú, Fidesz-közelinek bélyegzett Vegyépszer Rt. korábbi ajánlata. Vagyis: közbeszerzés ide, közbeszerzés oda, az MSZP-SZDSZ-éra útjait "drágán dolgozó" külföldi kiválasztottak kövezik ki.
Jégmezős beruházás
A baloldali üvegzsebimázs törékenységére utal, hogy a Medgyessy-kormány az "egy önmagáért" típusú közbeszerzéseket is bátorítja. Még a véleményformálás szoclib mesterei is felszisszentek, amikor kiderült: a kancellária égisze alatt működő Területfejlesztési Hivatal Budapesten egyszereplős eljárás keretében jutott a hattyúházi bérirodákhoz. A "kíméletlen cégverseny" eredményeként Nagy Sándor politikai államtitkár emberei - a Medgyessy-féle puritanizmus legnagyobb dicsőségére - fejenként 26 négyzetméteren húzhatják meg magukat. Otthonosságérzetüket bizonyára az is növeli, hogy a bérbe adó Első Budai Rt.-n a Tocsik-ügyben érintett MSZP-közeli Lovas testvérek tartják a szemüket.
Szintén felkorbácsolta a kedélyeket a Kossuth téren 50 millió forintos költséggel felállított karácsonyi csúszkapálya ügye. A jégmezős beruházásra - természetesen az idő rövidségére való tekintettel - zárt, meghívásos közbeszerzést hirdetett a Miniszterelnöki Hivatal, s győztesnek egy százezer forintos jegyzett tőkéjű, zéró referenciával rendelkező betéti társaságot szemelt ki. A strómangyanús Szín-Lap Bt. erénye, hogy egy XVIII. kerületi ifjú szocialista politikus alapította. (A korcsolyapálya-építéshez szükséges berendezést végül egy osztrák cégtől vették bérbe. A szín-laposok tehát becsusszantak a megrendelő és a kivitelező közé, hogy szakajtsanak némi betevőre valót.)
Az MSZP-SZDSZ-környéki jósdákban úgy tudják: a kamuközbeszerzések közvetkező gyöngyszeme várhatóan a "kormányzati intézkedések és a kormányzati tevékenység társadalmi fogadtatásának és megítélésének vizsgálata" elnevezésű, január végi ajánlattételi határidővel meghirdetett nyílt eljárás lesz. A nyílt közbeszerzést ugyanis egy hasonló tárgyban kiírt, hirdetmény közzététele nélkül indított zárt akció előzte meg, amelyen 55 millió forintot osztott szét a kancellária. A nyertes cégeket - főként az összeg négyötödét elhappoló GfK Hungária Piackutató Kft.-t, továbbá az SZDSZ-háttérintézményként számon tartott Mediánt és a Marketing Centrumot - tehát előre "teletömték", így a januári nyílt eljárásban már könnyedén a versenytársak ajánlatai alá tudnak ígérni. (A Miniszterelnöki Hivatal júliusban indoklás nélkül állt el a Galluppal és a Tárkival - az előző kormány idején - kötött, 2002-es évre vonatkozó közvélemény-kutatási szerződésektől. Így nyílhatott meg az út a német tulajdonú GfK és a két "kicsi" előtt. A kancellária stratégiai elemző központja először decemberre ígérte az új kutatások eredményét, ám Szekeres Imre politikai államtitkár kabinetfőnöke, Szeredi Péter úgy tájékoztatta lapunkat: az anyag később és csak részleteiben kerülhet az érdeklődők elé.)
Előny a Szonda Ipsosnál
A képet tovább bonyolítja, hogy a piackutatásban és a médiaanalízisben tekintélyt szerzett GfK Hungária eddig csak elvétve vállalkozott társadalomtudományi mérésekre. Több elemző ezért úgy vélekedik: a német érdekeltségű cég "felbujtója" - és a kormányzati megrendelések közvetett haszonélvezője - valójában a miniszterelnöki és MSZP-tanácsadóvá emelkedett Levendel Ádám, a Szonda Ipsos főnöke lehet, a GfK pedig csak fedőszervként jön a képbe. (Ellenzéki politikusok szerint ezt a feltételezést igazolja, hogy a politikai-társadalmi kutatásokban jártasabb Levendel gyanúsan sokszor hivalkodik mostanában azzal, hogy baloldalisága ellenére sem jut közpénzhez.)
Az újdonsült kormánykedvenc, a GfK, illetve a Szonda kapcsolata túlmutat az informális érdekszövetségen. A Net Survey Szonda Ipsos Kft. és GfK Hungária Kft. Internetkutató Intézete Kft. közös vállalkozást is működtet, ezenkívül a reklámozók által iránytűként használt olvasottság-, hallgatottság- és nézettségfelmérést, az úgynevezett nemzeti médiaanalízist is együtt végzi a két társaság. Vagyis: a Szonda és a GfK közti pénzforgalomnak ma már kiépített csatornái vannak. A piaci versenyre és a sajtó politikai kiegyensúlyozottságára érzékeny választókat méltán frusztrálhatja, hogy Levendel pozícióinak felsorolása után egy baloldali médiamegszállás-technika is kirajzolódik. A Szonda első embere miniszterelnöki tanácsadóként a kormány, a Magyar Reklámszövetség elnökeként a hirdetők érdekeit képviseli - de a médiafogyasztási szokásokat mérő cég képviselőjeként képes befolyásolni a reklámok mennyiségét és elhelyezését is. Másképpen: azt a médiumot teszi naggyá vagy sorvasztja el, amelyiket akarja.
A Szonda persze saját cégérével is harcba száll a közpénzekért. A Külügyminisztérium EU-politikai kapcsolatok főosztálya például ősszel 14 milliós injekcióval látta el a társaságot, hogy megterveztesse és végrehajtassa vele az uniós csatlakozással kapcsolatos kvantitatív és kvalitatív kutatásokat. (Levendel Ádám közreműködött az uniós illeszkedést népszerűsítő kormányzati stratégia kidolgozásában is.) A Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium egyik háttérintézménye, az Országos Közoktatási Intézet (OKI) szintén a Szondára bízta a szakmai munkát segítő felmérést. A lapunk birtokába került kutatási összefoglalóból ugyanakkor kiderül: a közoktatás állapota mellett a válaszadók pártválasztása és vallási vonzalmai iránt is érdeklődtek a kérdezőbiztosok. (A megkérdezettek társadalmi státusának, attitűdjeinek azonosításához szükséges felvetések viszont kimaradtak a felmérésből, így szakmailag sem igen védhető az eljárás.) A Heti Válasz érdeklődésére - miként kerülhetett a közoktatás színvonalát firtató témakörök közé olyan kérdés, hogy "Melyik pártra szavazott április 7-én?" - az OKI illetékesei úgy reagáltak: több mint egy évtizede végeznek ilyen kutatásokat. "Ha a politikai és vallási felfogásra vonatkozó kérdéseket elhagynánk, nem tudnánk olyan kereszttáblákat készíteni, amelyek pártpreferenciák és felekezeti hovatartozás függvényében mutatják meg a magyar társadalom különböző csoportjainak a közoktatás egyes kérdéseivel kapcsolatos vélekedését."
Az előző ciklus oktatásfelelősei ugyanakkor egybehangzóan állították lapunknak: a Fidesz vezette kormányzat, ezen belül az oktatási tárca, gondosan ügyelt arra, hogy a - közpénzből készült - felmérésekből, illetve a kutatási jelentésekből kihagyja a pártcélokat (is) szolgáló kérdéseket.
Bódis András, Heti Válasz, 2003. 01. 03.