Felfüggesztették a sztrájkot Péten
Az első fokú bírósági döntés meghozataláig felfüggesztették a sztrájkot a péti Nitrogénművek Rt. ammónia-üzemében - tájékoztatta a gyár sztrájkbizottságának vezetője csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2007-03-29 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:24.917381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Falusi Sándor - aki a helyi Összefogás Szakszervezetének elnöke is - elmondta: szerdán este először tárgyaltak a cégtulajdonos nagyvállalkozóval, Bige Lászlóval, aki közölte velük, hogy a cégvezetés bírósághoz fordult a munkabeszüntetés jogellenességének megállapítása végett. A szakszervezeti elnök szerint Bige László a tanácskozáson kijelentette azt is, hogy amennyiben a bíróság a sztrájkot jogellenesnek ítéli, akkor a kárt "rá fogja verni" a dolgozókra.
Falusi Sándor hangsúlyozta: meg vannak győződve a sztrájk jogosságáról, mert minden tekintetben a törvényben előírtaknak megfelelően jártak el. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy az első fokú bírósági döntés meghozataláig a csütörtöki műszakkezdéstől felveszik a munkát.
Utóbb Bige László is elállt a kártérítési per indításától, s egyezségbe foglalták, hogy a dolgozókkal szemben semmiféle kártérítési követeléssel nem lép fel - mondta Falusi Sándor.
A szakszervezeti elnök közlése szerint a Veszprémi Munkaügyi Bíróság a döntést öt napon belül meghozza.
Emlékeztetett arra, hogy kedden azért léptek sztrájkba az ammónia-üzemben, mert a munkáltató még csak tárgyalni sem volt hajlandó a béremelési javaslatukról, elzárkózott a törvény szerint kötelező hétnapos egyeztetéstől is. A cégvezetés a dolgozók 13 százalékos bérkövetelésével szemben 6,5 százalékot ajánlott, azt is csak úgy, hogy négy százalékot adna kötelezően, 2,5 százalékot pedig az általa jónak tartott szempontok szerint osztana el - mondta a szakszervezeti vezető.
A szerda esti tárgyaláson Bige László cégtulajdonos a dolgozók bérkövetelésével kapcsolatosan semmilyen ajánlatot sem tett - jegyezte meg Falusi Sándor.
A Nitrogénművek Rt.-nél a kialakult helyzetről a cég vezetői változatlanul nem kívántak nyilatkozni.
MTI - fidesz.hu