Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőröket jutalmazott meg a Magyar Posta

Egy szolnoki postafiók kirablóit kézre kerítő rendőröket jutalmazott meg a Magyar Posta, a két nyomozó a Tisza-parti város rendőrkapitányságán teljesít szolgálatot - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2007-03-29 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:28.090320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szintai Zoltán rendőr századosnak és Péter Tamás rendőr főtörzsőrmesternek Nágel Imre, a Magyar Posta Zrt. Biztonsági Szolgálata központjának vezetője pénzjutalommal köszönte meg az ügy felderítésében végzett kiváló munkáját.

A tavaly novemberben történt szolnoki postarablás két elkövetőjét februárban fogták el, a tettesek közül az egyik, büntetett előéletű személy korábban a városban postásként dolgozott. A páros egyik tagja a környéket figyelte, fedezve a rablást végrehajtó társát. Az utóbbi a Szolnok kertvárosi részén lévő kispostán berúgta az ügyféltér ajtaját, majd a kezelőtérben lévő női alkalmazottat gázspray-vel lefújta és egy elektromos sokkolóval bántalmazta. A helyiségben gyorsan összekapkodott közel egymillió forint készpénzt, ezt követően egy kölcsön kért gépkocsival mindketten elhajtottak a helyszínről.

Kiderült az is, hogy rablók több bűncselekményekre is készültek, miután kézbesítők mozgását figyelték főleg a nyugdíjak kézbesítésekor, illetve követték annak a postai autónak az útvonalát, amelyik körjáratban naponta szedi össze a pénzt a kispostákról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek