Ki a droggal az iskolákból!
A Btk. január 1-jén életbe lépett módosítása - különösen számos, a drogokkal kapcsolatos pontjaihoz kapcsolódó változtatás - élénk társadalmi vitát váltott ki. Többek között a Professzorok Batthyány Köre is kifejtette álláspontját, melyben a javasolt módosítások ellen emelt szót. Kopp Máriával, a nyilatkozat egyik megfogalmazójával, a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatójával a drogproblémákról beszélgettünk.
Dátum: 2003-01-02 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:40.555933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vita hátterében az húzódik meg, hogy a törvényi szabályozás enyhítésével vagy szigorításával lehet-e inkább csökkenteni a drogfogyasztást. A Professzorok Batthyány Köre szerint a jelenlegi helyzet nem alkalmas a szabályok enyhítésére. Mely feltételeknek kellene teljesülnie, hogy az legyen?
A lényegi kérdés inkább az, hogyan lehetne elérni a drogterjesztés visszaszorítását, egész pontosan azt, hogy az iskolákban ne lehessen kábítószert terjeszteni. A módosítás ugyanis nem zárja ki ennek lehetőségét. Véleményünk szerint az oktatási intézményekben együttes fogyasztásra kínált drog esete nem élvezhet jogi védelmet; a fiatalokat az iskolákban és a kulturális intézményekben óvni kell a kábítószer-fogyasztástól, az intézményeket pedig a szerek terjesztőitől. Ahogy a társadalom elfogadta, hogy az oktatási, nevelési, közművelődési feladatok ellátására szolgáló intézetekben vagy azok környékén tilos dohányárut vagy alkoholt árulni, és az épületek falain belül dohányozni is, nyilvánvalóan elfogadja a jóval veszélyesebb kábítószer-fogyasztás, -terjesztés betiltását is. A gyermekek jogairól szóló 1988-as ENSZ-egyezmény, amelyhez hazánk 1996-ban csatlakozott, a leghatározottabban állást foglal a gyermekek kábítószer-fogyasztásának megakadályozásáról. Kiemeli a törvényhozók felelősségét, hogy az iskolákat különösképpen óvják a kábítószer-terjesztőktől. Az egyezmény hangsúlyozza, hogy világszerte gyermekeket használnak fel az illegális drogterjesztés céljaira, és ez ellen minden lehetséges módon fel kell lépni. A törvénymódosítás elfogadásával tehát megszegjük nemzetközi szerződéses kötelezettségeinket.
Ezenfelül hangsúlyozzák, hogy a megelőzésre kellene energiát fordítani, hiszen nincs ilyen jellegű országos intézményrendszer; holott nemzetközi példák akadnak. Mely mintát tartja hazai viszonyokra könnyen adaptálhatónak?
Leginkább a norvég modellt ismerem, Oslóban személyesen is szereztem tapasztalatokat. Norvégiában az 1980-as, 90-es években a kábítószer-fogyasztás lényegesen kevésbé terjedt el, mint a többi skandináv országban. A projekt kidolgozói rendkívül eredményesek voltak a kábítószerrel kapcsolatos tájékozatlanság csökkentésében. Népszerű zenekarokat nyertek meg, amelyeknek tagjai saját tapasztalataik alapján a drogokról alkotott téves elképzeléseket, vélekedéseket igyekeztek szétoszlatni, de az egész társadalom támogatta a programot - az egyházak, civil szervezetek, iskolák. A fiatalok közül - elsősorban a drogkereskedelem hatékony lopakodó reklámjának hatására - sokan úgy gondolják, hogy a drogfogyasztás szabadságuk kiteljesedése. Valójában semmi sem korlátozza olyan mértékben az emberi szabadságot, mint a pszichoaktív szerek, mivel éppen a motivációt, a szabad döntési képességet és rendszeres fogyasztás után a személyiséget rombolják. A nikotinfüggés, amihez hasonlítani szokták, súlyosan károsítja ugyan a szervezetet, azonban nem befolyásolja alapvetően a pszichés állapotunkat. Másodszor: a drog gyors és erőfeszítés nélküli kielégülést, élményeket nyújt. Az ember alapvető, természetes igénye, hogy örömöt keressen. Különösen az egyébként sikertelen, nehéz helyzetű fiatalok számára igen nagy a veszélye, hogy nem a valódi élet, hanem a szer hatása válik céllá számukra. Így a Huxley által leírt Szép új világ vegetáló lényeivé válhatnak. A norvég modellben igen nagy súlyt fektettek arra, hogy a fiatalok között divattá váljon a természetjárás, olyan sporttevékenységek, mint tavasztól őszig az úszás a fjordok vizében, télen a hódeszkázás. A mai fiatalok legveszélyesebb életérzése az unalom, üresség - a hatékony programok ezt tudják oldani.
Ehhez képest Magyarországon...
Budapesten például nagyon eredményes program volt az éjszakai pingpongmeccsek szervezése a hasonló cipőben járó fiatalok számára, ma is vannak ilyen programok, de ez esetleges. A megelőzés finanszírozása nincs benne a mai egészségügyi rendszerben, pályázatokból lehet rá pénzt szerezni, de ilyen pályázat ma már alig van. A megelőzési tevékenység nem hoz tébépontokat. A jogszabálytervezet másik hibája tehát az, hogy szemet huny afölött, hogy az egészségügyi ellátórendszer nincs felkészülve arra, hogy a drogfüggőknek szakszerű segítséget nyújtson. Ma Magyarországon nincs a drogmegelőzésnek és a drogbetegek kezelésének az egész országot lefedő, kialakult, szabályos intézményrendszere. Sőt, az utóbbi évtizedben sorra zárták be azokat a pszichoterápiás ambulanciákat, amelyek legalább Budapesten megfelelő szakmai hátteret képezhettek volna. Ilyen körülmények között a tervezett "okirattal" való igazolás egyszerű igazolásbeszerzéssé silányul, és a segítségre szorulók ellátatlanok maradnak. A Professzorok Batthyány Köre ezért azt javasolja a kormánynak, hogy terjesszen elő javaslatot egy szigorú szabályok szerint működő drogmegelőzési és drogbetegségeket kezelő hálózat sürgős kiépítésére, és biztosítsa annak költségvetési forrásait. Ma még komoly esély van az eredményes beavatkozásra, a helyzet még nem vált kezelhetetlenné.
Intézményrendszer tehát nem létezik. Civil szervezetek viszont vannak, köztük olyanok is, amelyek orvosi tanácsadást, jogi képviseletet nyújtanak, s vállalják a rehabilitációt is. E szervezetek szerepe mennyiben változna?
A munka oroszlánrésze csakugyan a civil szervezetekre hárul; óriási feladat az övék. E helyeken hiteles és megszállott emberek dolgoznak, rendkívül komoly eredményekkel, ám támogatásuk teljesen esetleges. Az államnak komolyan számba kellene vennie a működő és szakmailag kompetens műhelyeket, és támogatnia ezeket a szervezeteket - csakúgy, mint az egyházak e téren végzett munkáját.
Adva van tehát a következő felállás: szülő, gyermek, tanár. A gyermek nevelése ügyében már így is kölcsönösen egymásra mutogatott a család és az iskola, a szülők és a tanárok. Ha a drogok is belekerülnek, hogyan árnyalódik a kép? Pontosan kinek kellene erre külön odafigyelni?
A drogokkal mindhárom csoport szembekerül: szülők is, tanárok is és elsősorban a gyermekek. Mindhárom felet alaposan fel kellene készíteni, hogy a helyzetet előbb egyáltalán észlelni, majd kezelni tudják. Sokszor ugyanis egyszerűbb nem észrevenni a problémát, mint szembesülni azzal, hogy nincsenek meg a kérdés hatékony kezeléséhez szükséges ismeretek. A legtöbbet a kortárs csoportok, kortárs segítők tehetnek, világszerte ez a rendszer működik a leghatékonyabban. A kamaszkor sajátossága, hogy a fiatal lázad mindenfajta tekintély ellen - valamennyi önkárosító, illetve kockázatkereső magatartás hátterében ez nagyon fontos tényező -, a szülőknek és a tanároknak tehát ilyenkor nehezebb dolguk van. A kortárs segítő, ha véleményformáló, hangadó a csoportban, tud nemet mondani, sőt kezdeményezni más magatartásformákat, például a közös sportot, kirándulást. A csoportok hangadóinak hihetetlenül fontos szerepük van kamaszkorban, mind pozitív, mind negatív irányban.
Egy iskolába több száz tanuló jár. Közülük kiknél a legnagyobb a kockázata, hogy rászoknak a szerre?
Azoknál, akik nem rendelkeznek határozott önazonossággal, illetve azoknál, akik a leszakadó társadalmi csoportok gyermekei. Minél kialakulatlanabb a személyiség, annál inkább hat rá a csoportkényszer. Sok fiatal csak azért kezd el drogozni, mert nem akarja, hogy kizáródjék a csoportból. Roppant énerő és pszichés ellenállóképesség kell ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani egy ilyen helyzetben. A függés kialakulása genetikai tényezőkön is múlik, de a drogok kipróbálása elsősorban az elérhetőséggel függ össze. A különböző társadalmi réteghez tartozó gyermekek esetében más és más a kockázat. Egy középosztályhoz tartozó, kiegyensúlyozott családban élő gyermek sokkal kisebb valószínűséggel fog rászokni a szerre, mint az, aki nehezebb körülmények között él. Vizsgálatok kimutatták, hogy a kábítószerfüggővé válás esélye tízszer nagyobb a leszakadó, mint az egyéb rétegekben, bár a leggazdagabb rétegben ismét fokozott a kockázat. Ha a családban alkoholizmus vagy gyermekbántalmazás fordult elő, szintén sokkal nagyobb a veszély. Tovább növeli a leszakadó rétegek gyermekeinek kockázatát, hogy épp közülük kerül ki a drogterjesztés hátországa is, hiszen ők csak így tudják megszerezni a szert. Mindezt végiggondolva könnyen belátható, hogy minden iskola ideális terep a "beetetők", a "kínálgatók" számára. Ezért kell garantálni az iskolák fokozott védelmét.
A módosítások életbelépése után elképzelhetőnek tartja, hogy a közvélemény, a hatás-ellenhatás törvénye alapján, épp az ellenkező véglet, azaz a zérótolerancia irányába fog elmozdulni a drogkérdésben?
A jogi szabályozás csak a probléma egy keskeny szeletét képes lefedni. Elgondolkodtató, hogy ha egy diszkóban a kezdet kezdetén pontosan tudható, ki az, akitől öt percen belül drogot - kemény drogot is! - lehet szerezni, miért nem történik semmi ez ügyben. Ez ma az országos helyzet, törvénymódosítás helyett sokkal határozottabb rendőrségi fellépésre volna szükség. A törvénymódosítás ellentétes nemzetközi szerződéses kötelezettségeinkkel, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy a drogdílereket szinte lehetetlen felelősségre vonni, hiszen mindig csak "csekély mennyiségű" anyagot tartanának maguknál. Az utóbbi években bár nem csökkent Magyarországon a droggal összefüggő problémák száma, de nem is emelkedett olyan drámai mértékben, mint a környező országokban, például Csehországban. Egy idén végzett felmérésünk szerint a 25 év alatti fiatalok nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy fogyaszt drogot, elsősorban marihuánát és hasist, de igen nagy különbségek vannak az ország egyes régiói között. A szigorú szabályozás célja a terjesztők felelősségre vonásának biztosítása. Nyilván nagyon sok fiatal próbálja ki a marihuánát, s ettől még nem válik bűnözővé. A jelenlegi joggyakorlat az, hogy az ilyen fiatalokat próbaidőre bocsátják, és ennek semmilyen további következménye nincs, ha nem esnek vissza. Szemléletváltásra volna szükség: a droghasználat csorbítja a belső ítélőképességet, tehát nem kiteljesíti az egyén szabadságát, hanem épp megfosztja attól. A droghasználó fiatalok felé ugyanakkor a legnagyobb megértéssel kell fordulni, különösképpen azok felé, akik a leszakadó rétegek lelki és gazdasági terheivel küszködnek. Egy merev, fundamentalista álláspont semmiképp sem szerencsés, tehát a büntetőjog szigorú "nehéztüzérsége" mellett vagy helyett esetenként indokolt lehet a siker végett enyhébb eszköztár bevetése is. A baj az, hogy a törvénymódosítás túllő a célon. A jól szervezett, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező terjesztő hálózatokat kíméletlenül fel kell számolni. Ennek első lépése: ki a drogokkal az iskolákból!
Regényi Huba, Heti Válasz, 2003. 01. 03.