Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejetlenség és kegyetlenség a kormánypolitika nyomában

A kormányzati törekvések eredményeként Magyarországon ma megbomlott az igazságosság és szolidaritás egysége - jelentette ki László Tamás országgyűlési képviselő a társadalmi igazságosságról szóló csütörtöki ötpárti egyeztetés után.


Dátum: 2007-03-29 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:32.947094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt látjuk, hogy a távoli ügyekben szolidarás a magyar társadalom , de a szomszédja iránt már nem annyira. És ez az atomizálódás is (...) a mostani kormányzati törekvések eredménye" - hangsúlyozta a képviselő, aki elmondta: a Fidesz azt szeretné, ha igazságosság és szolidaritás ismét összekapcsolódna.

"Igazságot hirdetnek irgalom nélkül: ez kegyetlenség; és ha pedig csak irgalom van igazság nélkül, az fejetlenség volna. Ma egyszerre látjuk a fejetlenséget és egyszerre látjuk a kegyetlenséget" - utalt a politikus az elmúlt időszak tehernövelő intézkedéseire.

László Tamás szerint "amikor az állam kivonul a közszolgáltatásokból, akkor ezzel párhuzamosan (...) adókat kellene csökkenteni (...), több lehetőséget, több szabadságot kellene biztosítani az egyéneknek, a vállalkozóknak, az önkormányzatoknak".

"Ez lehetne az az út, ahol újra össze lehetne szőni az igazságosságot és a szolidaritást" - fogalmazott László Tamás.

A hat témából álló, az SZDSZ által kezdeményezett egyeztetés-sorozat február 1-jén kezdődött, a témakörök mindegyikét más-más párt koordinálja. Az eddigi találkozók témája a versenyképesség (SZDSZ), a közélet tisztaságának megteremtése (MDF), a demográfia (KDNP) valamint a nemzetpolitika (Fidesz) volt. Legközelebb az állam szerepe, a szolgáltató állam (SZDSZ) kerül napirendre .

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek