Rovarölő idegmérget találtak a paprikaszállítmányban
Fél tonna, rovarölő méreggel permetezett paprikaszállítmányt foglaltak le a Ferihegyi Növény-egészségügyi Határállomás munkatársai néhány napja. A fehér és a hegyes zöldpaprikákból vett mintákból a METOMIL nevű, a rovarok idegrendszerét megbénító rovarölő szert mutatták ki, ráadásul az egészségügyi határérték nyolcszorosát.
Dátum: 2007-03-29 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:36.951171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gólya Gellért, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a Független Hírügynökségnek csütörtökön elmondta: a 85 karton, azaz 455 kiló paprikát egy egyiptomi székhelyű cég, az UNIMEX hozta volna Magyarországra, egy itteni cég megrendelésére.
A szakember hozzátette, hogy a húsvéti ünnepekre való tekintettel fokozottan ellenőrizik a hazánkba érkező primőr termékeket, ha szabálytalanságot találnak, az új törvény szerint akár 5 millió forintos bírságot is kiszabhatnak. A bírságokkal kapcsolatban Gólya Gellért hozzátette: amennyiben kiderül, hogy magyar termékről van szó, akkor a hazai termelőre hárítják a büntetést, ha külföldi az áru, akkor a kereskedőnek kell kifizetni a milliós büntetést. Emellett a külföldi vegyszeres gyümölcsöt vagy zöldséget lefoglalják és megsemmisítik, a szállító céget pedig felveszik az Európai Unió gyorsriasztási rendszerébe, feketelistára kerül. Ez azt jelenti, hogy a cég, az EU-ba többet nem tud úgy árut hozni, hogy azt ne vizsgálnák meg.
Gólya Gellért elmondta, hogy a repülőgéppel szállított növények esetében könnyebb dolguk van, hiszen csak kisebb mennyiséget lehet egyszerre szállítani, kamionokkal azonban egyszerre akár 25 tonnát is áthozhatnak a határokon. Az EU felől érkező szállítmányokat csak a nagy elosztókban vizsgálják, az eredményre 1-3 napot kell várni. A termék eközben forgalomba kerülhet, és onnan már nehezebb "begyűjteni".
A szankciók a tapasztalatok szerint visszatartó erővel bírnak, az 5 milliós bírságot egy kereskedőtől többször is be lehet hajtani, ha megszegi az előírásokat.
hirtv.hu - fidesz.hu