A magyarigazolvány a nemzeti összetartozás jelképévé vált
A szlovákiai magyarok 12 százaléka, 59 ezer személy igényelte eddig a magyarigazolványt. A Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a cserkészszövetség, a szülői szövetségek és a pedagógusszövetség közös akaratából egy éve létrejött Szövetség a Közös Célokért (SZKC) nevű irodahalózat MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye emlékeztet rá: az SZKC feladata "többek között az is, hogy tájékoztató munkát végezzen a szlovákiai magyarok körében a Magyar Országgyűlés által elfogadott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvénybe foglalt lehetőségekről."
Dátum: 2003-01-02 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:41.195396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt évi tevékenységről készült közlemény szerint az SZKC területi tájékoztató irodáinak hálózata köré időközben jól működő szervezői hálózat épült ki, aminek köszönhetően leegyszerűsödött és hozzáférhetőbbé vált a magyarigazolvány kínálta kedvezményekről való tájékozódás lehetősége. Az SZKC tapasztalatai szerint az őszi szlovákiai választások után érezhetően megnőtt a magyarigazolványok iránti érdeklődés, ami azt bizonyítja, hogy a szlovákiai magyarok élni akarnak a kedvezménytörvény kínálta lehetőségekkel: a magyarországi utazási- és kulturális kedvezményekkel, a pedagógus- és diákigazolvány intézményével, az oktatói kártya birtokában igénybe vehető támogatással.
Az SZKC kifejti: a szlovákiai magyar családok körében végzett felmérés azt igazolja: "a családok anyagi helyzete megköveteli, hogy az anyanyelvű oktatással vállalt többletkiadásokhoz hozzájárulást kapjanak". A jelentés hangsúlyozza, hogy a magyarigazolvány a nemzeti összetartozás jelképévé vált.
A jelentés kitér az SZKC működése ellen irányuló korábbi támadásokra, feljelentésekre és közli: az SZKC tevékenysége ellen sem a rendőrségi vizsgálat, sem a bírósági eljárás során nem találtak kivetnivalót, "sőt bebizonyosodott, hogy az teljes összhangban van a szlovákiai törvényekkel."
Szlovákiában a kedvezménytörvény "nem véletlenül, ám alaptalanul" váltott ki támadásokat - áll az SZKC jelentésében, amely megállapítja: a jogszabály elleni támadások "lényege a politikai elutasításban van." Mint írja, "a nemzetközi szervezetek kifogásai is a politikai támadásokba foglalt érvekből indultak ki. Azt azonban senki sem vonta kétségbe, hogy a nemzeti azonosságtudatot ápoló és erősítő tevékenység, mely a státustörvénynek is a lényege, nem ütközik az emberi és polgári jogokba."
A 2003. január 2-án keltezett dokumentumot Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Kvarda József, a Csemadok országos elnöke, Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke, Pék László, a Szlovákiai Magyar Padagógusok Szövetségének elnöke és Vitéz László, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke írta alá.
MTI - fidesz.hu