Folytatódnak a béregyeztetések Ferihegyen pénteken
Várhatóan pénteken is folytatják a bértárgyalásokat a szakszervezetek vezetői a ferihegyi földi kiszolgálókat foglalkoztató munkavállalókkal.
Dátum: 2007-03-29 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:39.992620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a csütörtöki egyeztetéseken nem született megállapodás, bár a földi kiszolgálást végző Celebi GH menedzsmentjével folytatott egyeztetésen a szakszervezet 15 százalékra mérsékelte korábbi 18-20 százalékos béremelési igényét.
Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy a BA valamennyi, a munkavállalóit tömörítő szakszervezettel, szám szerint hattal, egyeztetést kezdeményezett a kialakult helyzetről. A tárgyalások csütörtök délután még tartottak.
Megegyezés hiányában a szakszervezet megtartja a RÜK Kft.-nél szombatra hirdetett hét órás sztrájkot.
A Celebi GH Kft.-nél szerdán már tartott egy háromórás munkabeszüntetést a szakszervezet.
MTI - fidesz.hu