Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átgondolatlan adóváltoztatásokról beszélt Vámosi-Nagy

Szükség lenne egy olyan adócharta létrehozására, amely rögzíti, hogy 39 százalék feletti adócentralizációt csak kétharmados többséggel lehet bevezetni, és év közben csak kivételes esetben módosíthatók az adótörvények - javasolta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője csütörtökön, a Pénzügykutató Zrt. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által rendezett adókonferencián.


Dátum: 2007-03-29 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:40.554701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel jelenleg Magyarországon az Eurostat kimutatása szerint a GDP-arányos adókoncentráció 38,6 százalék, a 39 százalékos limit betartása reálisnak tűnik - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.

Az Ernst and Young adószakértője kezdeményezte azt is, hogy adótörvény módosítás esetén a kihirdetés a hatálybalépést megelőző 60 napon történjen meg, szemben a jelenlegi 45 nappal.

Az ismert adószakértő szerint átgondolt jogalkotásra van szükség, ami az elmúlt években nem jellemezte a kormányt: 2004-ben 9 alkalommal, 2005-ben 12 alkalommal, 2006-ban pedig 4 alkalommal módosította a személyi jövedelemadó törvényt. Az adózásról szóló törvény változtatása is meglehetősen gyakori volt: 2004-ben 4 alkalommal, 2005-ben 10 alkalommal, tavaly ugyancsak 4 alkalommal módosult a törvény.

A magyar adórendszer helyzetét elemezve Vámosi-Nagy Szabolcs egyetértett László Csabával abban, hogy kevesen fizetnek sok adót, ez szerinte részben abból adódik, hogy 2002-ben a szakma véleménye ellenére eltörölték a minimálbér után fizetendő szja-t. Ebből következik, hogy a jelenleg nem adózók 30 százaléka minimálbéres - fűzte hozzá az adószakértő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek