Kezdődik az SZDSZ kétnapos, tisztújító küldöttgyűlése
Ma délután kezdődik az SZDSZ kétnapos, tisztújító küldöttgyűlése. Az esemény a leköszönő elnök beszámolójával kezdődik. Szombaton a küldöttgyűlés megválasztja a kisebbik kormánypárt új elnökét, a 12 ügyvivőt és az országos tanács 20 tagját. Az MTI írása.
Dátum: 2007-03-30 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:43.227972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kuncze Gábor először 1997-től volt egy éven át az SZDSZ elnöke, 2001. júliusában választották másodszor a párt vezetőjévé, és 2003-ban, 2005-ben is bizalmat kapott a küldöttektől. A politikus a tavaly októberi önkormányzati választások után jelentette be, hogy nem indul újra az elnökségért.
A pártelnöki beszámolót követően a küldöttek megvitatják az országos tanács alapszabály-módosítási javaslatait, és szavaznak róluk. A változtatás lényeges eleme, hogy a párt átállna a választókerületi szervezeti rendszerre, valamint megszüntetnék a külön fővárosi és vidéki listát az ügyvivők választása esetében.
Szombaton a küldöttgyűlés megválasztja a kisebbik kormánypárt új elnökét, a 12 ügyvivőt és az országos tanács 20 tagját.
MTI - fidesz.hu