Hajókatasztrófa Guinea partjainál
Több mint félszázan életüket vesztették Guineában, miután a főváros, Conakry partjaitól nem messze felborult egy zsúfolt bárka, s a fedélzetén utazó több mint száz ember közül sokan a vízbe estek - közölte csütörtökön a nyugat-afrikai ország állami televíziója. MTI hír.
Dátum: 2007-03-30 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:45.079968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tévéfelvételek tanúsága szerint egy fatörzsből vájt halászbárka utasai jártak szerencsétlenül.
Egy neve elhallgatását kérő rendőrtiszt elmondta, hogy a baleset szerda éjjel történt a Conakrytól 50 kilométerre délre fekvő Forecariah településről útnak indult bárkával. Csütörtök reggelig 57 halottat számláltak össze.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az áldozatok egyszerű utasok - a guineai utak állapota olyan nyomorúságos, hogy a part menti településeken élők szívesebben közlekednek vízen a városok között -, vagy illegális bevándorlók, akik a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteket vették célba, hogy Európában keressenek maguknak megélhetést.
Guineában - noha az ország bővelkedik ásványkincsekben, a világ vezető bauxitexportőreként tartják például számon - nagy a nyomor. A közel 10 milliós lakosság zöme kevesebb mint napi egy dollárból tengődik.
MTI - fidesz.hu