Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reklámok már csak magyar nyelven

Január elsejétől Magyarországon újságokban, rádió- és televízió-műsorokban, óriásplakátokon és középületeken, tömegközlekedési eszközökön reklámok és tájékoztató feliratok csak úgy jelenhetnek meg, ha a szöveg magyar nyelven is szerepel.


Dátum: 2003-01-02 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:41.796638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági reklámok és üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló törvény - amelyet a magyar nyelv megóvása, az információszabadság alkotmányos joga nyelvi hátterének biztosításaként 2001 novemberében alkotott meg az Országgyűlés - teljes egészében 2003. január 1-jével lépett hatályba.

A törvény értelmében 2002 februárjától a magyar nyelven kiadott sajtótermékben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízió-műsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett gazdasági reklámban a reklám szövegét, ideértve a jelmondatot (szlogent) is - a vállalkozás neve, megjelölése, illetve az árujelző kivételével - magyar nyelven meg kell jeleníteni, függetlenül a közzététel módjától.

A törvény hatálybalépése előtt közzétett reklámokra, üzletfeliratokra és közleményekre csak 2003. január 1-jétől vonatkozik a törvény. Ennek értelmében az üzletek feliratain az üzlet elnevezését - a vállalkozás neve, a vezérszó és az üzletben forgalmazott árura utaló árujelző kivételével -, valamint az üzletben, illetőleg annak kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket magyar nyelven meg kell jeleníteni.

A közterületen, a középületeken a polgárok tájékoztatását szolgáló, valamint a Magyarországon nyilvántartásba vett közlekedési eszközökön elhelyezett közleményeket magyar nyelven kell közzétenni.

A követelményt nem kell alkalmazni a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján védett területeken, épületeken és építményeken lévő eredeti feliratok esetében, a felirat eredetiségének kérdésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatósági állásfoglalást ad az eljáró hatóság megkeresése alapján.

A törvényi előírások teljesíthetők úgy is, hogy ugyanazon feliraton az idegen nyelvű szövegen kívül annak magyar nyelvű megfelelőjét is szerepel legalább ugyanolyan jól érzékelhetően, valamint legalább ugyanolyan méretben, mint az idegen nyelvű szöveget.

Üzletek feliratainak helyességét az üzlet működési engedélyét kiadó jegyző, közérdekű közlemények esetében a felirat helye szerint illetékes jegyző, közlekedési eszközön elhelyezett felirat esetén a közlekedési eszközt üzemeltető szervezet székhelye szerint illetékes közlekedési felügyelet ellenőrzi a törvény betartását.

A magyar nyelven kiadott sajtótermék idegen nyelvű részeiben, mellékletében vagy különkiadásában, valamint az idegen nyelvű rádió-, illetve televízió-műsorban, továbbá azt közvetlenül megelőzően vagy követően közzétett reklámra a törvényt nem kell alkalmazni.

A követelmények érvényesülését a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a megyei (fővárosi) fogyasztóvédelmi felügyelőség ellenőrzi és jogkörében eljárva intézkedik a jogsértő állapot megszüntetéséről.

A törvény hatálybalépése előtt közzétett reklámokra a törvény előírásait 2003. január 1-jétől kell alkalmazni, ezt követően ezek a reklámok csak a törvény előírásainak megfelelő megváltoztatás, kiegészítés esetén tehetők közzé; ugyanez vonatkozik a törvény hatálybalépése előtt elhelyezett, az üzlet elnevezését megjelenítő, valamint a fogyasztók tájékoztatását szolgáló más feliratokra is.

A törvényben szabályozott valamennyi esetre (gazdasági reklámra, üzleti feliratra, épületen, területen, járművön elhelyezett reklámra egyaránt) vonatkozik az a szabály, hogy - a törvény alkalmazását tekintve - a meghonosodott idegen nyelvű kifejezések nem minősülnek idegen nyelvű szövegnek, így ezeket a kifejezéseket nem kell magyarra cserélni, vagy magyar szöveggel kiegészíteni.

Ha valamely idegen nyelvű kifejezés meghonosodottsága tekintetében vagy a magyar nyelvű szövegfordítás nyelvhelyességét illetően kétség merül fel, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által kijelölt tanácsadó testület állásfoglalása az irányadó, az állásfoglalást az eljáró hatóság szerzi be.

A törvényben meghatározott követelmények nem érintik a kisebbségi nyelven megjelenített gazdasági reklámokat és feliratokat azokon a településeken, ahol az érintett anyanyelvű kisebbségnek kisebbségi önkormányzata működik.

A szabályozás ugyanis összhangban áll a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény rendelkezéseivel; ennek értelmében kisebbségek által használt nyelvnek számít a bolgár, a cigány (romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek