A HÖOK értetlenül fogadja a törvénymódosítást
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) értetlenül és felháborodva áll a felsőoktatási törvénymódosítás azon passzusa előtt, amely szerint a hallgatók elveszítenék a térítésekkel és a költségtérítésekkel kapcsolatos egyetértési jogukat - mondta Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács pénteki ülése után az MTI-nek.
Dátum: 2007-03-30 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:50.078277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca ezt - a HÖOK elnökének közlése szerint - azzal indokolja, hogy a költségtérítésről az intézmény dönt. A térítési díjak megállapításánál - ebbe tartoznak például a kollégiumi díjak vagy a könyvtárhasználat is - szintén elveszítenék egyetértési jogukat a hallgatók a tárca törvénytervezete szerint. Ez teljesen értelmetlen elvonás, ami elfogadhatatlan a hallgatók számára - summázta véleményét a HÖOK elnöke.
Miskolczi Norbert kitért arra is, hogy a tárca nem építette be a törvénymódosításba a hallgatók által 12 pontban korábban összefoglalt felvetéseket. Annyi történt csak, hogy az oktatói munka hallgatói véleményezésének eredményét közzé kell majd tenni a felsőoktatási informatikai rendszerben. Hozzátette: a törvénymódosítás anyagát csak kedden, munkaidő után küldte ki a szaktárca, s arról a Felsőoktatási Kerekasztal csütörtökön tárgyalt, ezt követte pénteken a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács ülése.
Az MTI úgy tudja, hogy törvénymódosítás április második felében kerülne kormány elé, s ezt követően májusban tárgyalná a parlament.
MTI - fidesz.hu