Számvevőszéki vizsgálatot a kormányzati negyed ügyében!
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy járuljon hozzá a kormányzati negyed projektjének ellenőrzéséhez - jelentette ki Cser-Palkovics András pénteken sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-03-30 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:51.896350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alapkérdések megválaszolása továbbra sem történik meg, pedig ez szükséges lenne ahhoz, hogy tartalmilag értékelhető legyen az az elképzelés, amit kormányzati negyed kialakításának nevezett el a kormány - hívta fel a figyelmet Cser-Palkovics András pénteken sajátótájékoztatóján.
A politikus emlékezetett rá: a Fidesz december elején egy országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte, hogy az Állami Számvevőszék törvény adta jogával élve ellenőrizze, hogy ez a projekt a költségvetésre és a magyar emberekre milyen terheket ró, ám ezt a kezdeményezést hét ízben is leszavazta a kormánytöbbség.
Vajon miért dönt a kormány a kormányzati negyedet érintő kérdésekről rohamtempóban, továbbá miért áll szándékában, hogy mindenfajta ellenőrzést megússzon? - tette fel a kérdést a politikus, majd megjegyezte: ismerve Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György múltját az ingatlanüzletek tekintetében, erre talán könnyen kaphatunk választ.
Cser-Palkovics András leszögezte: a Fidesz minden parlamenti eszközt igénybe vesz annak elérésére, hogy a megfelelő fórumokon a megfelelő szervezetek törvény adta jogukkal élve megvizsgálják a kormányzati negyed szükségességét.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy járuljon hozzá a projekt ellenőrzéséhez, ahhoz, hogy a számvevőszék vizsgálódhasson ebben a kérdésben, és amíg ez nem történik meg, addig az emberek megélhetési problémáival, az ország előtt álló valódi feladatokkal és problémákkal foglakozzon, és ne az új irodáiról kezdjen el alkudozni és tárgyalni - jelentette ki.
fidesz.hu