Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Létrejött az Új Nyugat nemzedéke

Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencián.


Dátum: 2007-03-30 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:52.149738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Létrejött az Új Nyugat nemzedéke (Orbán Viktor)

"Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki" - mondta Orbán Viktor. A pártelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a "nyugatos Magyarország mellett", nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék. Orbán Viktor a Fidesz 19. születésnapja alkalmából rendezett konferencia utolsó felszólalójaként arról beszélt, hogy nem csak az 1988. március 30-án megalapított Fiatal Demokraták Szövetségét ünneplik, hanem egy nemzedék megszületését is.

Valamikor a 80-as évek közepe táján öntudatra ébredt egy nemzedék, és megérezte, hogy küldetése van, amit vállalni kell - tette hozzá a pártelnök, aki szerint ha ez a fideszes "új nyugat nemzedék" nem születik meg, akkor a rendszerváltás olyan sem lett volna, amilyen volt. Mint mondta, a generáció nem minden tagja vált részévé ennek a nemzedéknek, hiszen 1848-ban is voltak olyanok, akik nem Petőfiéket, hanem a bécsi udvart támogatták. Orbán Viktor úgy vélte: ez a nemzedék túllépett azon a kérdésen, hogy szabad magyar legyen külföldön vagy maradjon itthon, és azt mondta, mi fogunk maradni, és az oroszok és a kommunisták fognak menni. A pártelnök szerint ez a nemzedék plebejus érzelmű, és a kiváltságok ellen harcol. Hozzátette: amikor cselekvési lehetőséget kaptak, akkor innováltak, létrehozták a gazdasági minisztériumot, bevezették a diákhitelt, a családi adókedvezményt, Széchenyi-tervet, megépítették a Nemzeti Színházat és a párkányi hidat.

A Fidesz elnöke ugyanakkor úgy vélte: ez a nemzedék küldetésének még csak kisebb részét teljesítette. A konferenciát, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezte, a Fidesz 19. születésnapja alkalmából, illetve a Fidesz "előzményeként" számon tartott szakkollégiumi mozgalom 1985. évi szarvasi nyári tábora emlékére. A Fidesz vezetői körül Kövér László választmányi elnök, Deutsch-Für Tamás kabinetfőnök, Navracsics Tibor frakcióvezető és

Szájer József EP-képviselő volt jelen a konferencián, amelyen felszólalt még Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Parragh László, az iparkamara elnöke, Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke és Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció

Pártjának elnöke is.

A Fideszt 1988. március 30-án Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi alapította meg. A konferencián részt vett Stumpf István, a szakkollégium egykori vezetője is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4424, 'source_type': 'media', 'source_id': 793, 'target_type': 'article', 'target_id': 65561, 'relation_type': 'describes'}