Büntetőfeljelentést tett a soproni önkormányzat
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen a soproni önkormányzat egy ingatlanvásárlási ügy miatt - közölte Fodor Tamás polgármester pénteken sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-03-30 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:53.118544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint a korábbi baloldali vezetésű önkormányzat több mint 225 millió forintért vett meg egy 1.570 négyzetméteres befejezetlen épületet 6.400 négyzetméter telekkel együtt. Az ingatlan valós forgalmi értékét ez év januárjában 100 millió forintban állapította meg egy szakértő. Így Sopront 100 millió forintot meghaladó kár érhette - mondta a város jelenlegi első embere.
A polgármester szerint egy általa nem nevesített tulajdonosi kör szabadulni akart az évek óta befejezetlenül álló, 100 millió forintos jelzálog-joggal terhelt ingatlantól. Ezért még 2005-ben felkereshették a tulajdonosok az önkormányzatot. Felvetődött, hogy tűzoltóság elhelyezésére alkalmas lehet-e a szóban forgó ingatlan. A rövidesen elkészült szakvélemény a kérdésre nemet mondott. Ezek után tavaly szeptemberben közvetlenül a helyhatósági választások előtt az önkormányzat hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban kért ajánlatot tűzoltóság elhelyezésére alkalmas ingatlan vásárlása céljából. Kizárólag egyetlen ingatlanra vonatkozott a kért ajánlat, éppen arra, amelyikről a szakértői vélemény korábban megállapította, hogy a tűzoltóság speciális igényeinek nem felel meg - mondta.
A közbeszerzési tanácsnak írt levelében a korábbi polgármester, Walter Dezső azzal indokolta az eljárást, hogy kizárólag ez az ingatlan felel meg minden szempontból tűzoltósági célokra. Az egyetlen ajánlattevővel 2006. szeptember 29-én az önkormányzat megkötötte az adásvételi szerződést. Fodor Tamás rámutatott: mindezek nyomán feltételezhető, hogy az előző városvezetés valótlan indokokra hivatkozva, a közbeszerzési törvény rendelkezéseit megkerülve, a közbeszerzési döntőbizottságot megtévesztve, a reális piac árnak több mint kétszereséért vásárolta meg az ingatlanokat.
A soproni önkormányzat csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy polgári peres eljárást indít a szóban forgó adásvételi szerződés felbontása érdekében és megteszi a büntetőfeljelentést is - mondta Fodor Tamás. Hozzátette: az új városvezetés számos törvénysértő ügyre derített fényt eddig is, amelyekben a Nemzeti Nyomozó Iroda már folytatja a nyomozást.
MTI - fidesz.hu