Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap kezdődik a Protestáns Tavasz rendezvénysorozata

Virágvasárnap kezdődik a Protestáns Tavasz rendezvénysorozata, a több mint egyhónapos programban helyet kapott kiállítás, hangverseny, irodalmi műsor, előadás és bibliai felolvasóest - tájékoztatta a Magyarországi Református Egyház Zsinat Irodája az MTI-t.


Dátum: 2007-03-30 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:56.948952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Többre vagytok teremtve" című rendezvénysorozat istentisztelettel veszi kezdetét Budapesten, a Hold utcai református templomban - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a budapesti Németajkú Evangélikus-Református Egyházközséget a XIX. század közepén alapították német, svájci és holland bevándorlók. Egyházközségük 2002-ben átadott újjáépített temploma ad otthont a Protestáns Fórum különböző csoportjainak és rendezvényeinek.

A templom újjászentelése alkalmával kezdődött el a Protestáns Fórum magyar-német nyelvű tavaszi rendezvénysorozata, amely idén május 6-ig tart.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek