Száztizenöt dolgozó munkaviszonya szűnik meg Kabán
Száztizenöt, elsősorban a termelésben dolgozó munkatársának szünteti meg munkaviszonyát április 3-tól a kabai cukorgyár - közölte az MTI-vel pénteken Erdei Károlyné, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete (ÉDSZ) helyi szervezetének elnöke.
Dátum: 2007-03-30 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:57.564390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a cukorgyár bezárása miatt összesen 224 dolgozótól válik meg az üzem, és további 109 munkatársuk leépítése lépcsőzetesen történik: az utolsó cukorgyári dolgozókat 2008 decemberében bocsátják el.
A szakszervezeti elnök beszámolt arról, hogy az elküldött dolgozók egyrészt megkapják a kollektív szerződésben rögzített, a munkában eltöltött idővel arányos végkielégítésüket, valamint a Munka törvénykönyve alapján a felmondási időre járó pénzt.
Ezen túlmenően plusz juttatásként minden elbocsátott dolgozó 12 havi alapfizetésének megfelelő bér is kap kárpótlásként, ami ilyen formában adó- és járulékmentes.
Az MTI érdeklődésére Erdei Károlyné hozzátette: az elbocsátott dolgozók körül sokan már értesítést kaptak, miszerint számítanak munkájukra a cukorgyár helyén épülő leendő bioetanol üzemben.
MTI - fidesz.hu