Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kórháza egyenlőre nem írja alá az OEP-szerződést

Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke pénteken utasította a megyei kórház igazgatóját, hogy addig ne írja alá az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (OEP) a szerződést, amíg a kiemelt egészségügyi intézmény alacsonyra szabott finanszírozásán nem változtatnak.


Dátum: 2007-03-30 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:58.167968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Bányai Gábor (Fidesz) a megyei közgyűlés pénteki ülése után tájékoztatta az MTI-t.

Az elnök elmondta, hogy nem politikai döntésről van szó, mert a csütörtökön délután, ultimátumszerűen magkapott 4.048-as teljesítményvolumen-korlát (tvk) azt jelenti, hogy az év végéig másfél milliárd forintot kitevő hiány keletkezik a kiemelt intézmények közé sorolt kórház működésében, mely csődöt jelent.

Utasítottam a kórház főigazgatóját, addig nem írhatja alá a szerződést, míg az OEP-től, vagy a kormány bármely tisztségviselőjétől hivatalos értesítés nem érkezik arról, hogy 4.500 tvk-nak megfelelő finanszírozást megkapja a megyei kórház - tette hozzá a közgyűlés elnöke.

Nem vihetjük csődbe az ország egyik legjobb kórházát, nem tehetjük kockára több százezer ember ellátását - hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.

Bányai Gábor kijelentette: szombat este 19 óráig várom a hivatalos értesítést arról, hogy elfogadják-e a kérésünket, mert nem lehet kötelezni a kórház vezetését, hogy aláírásával csődbe juttassa az intézményt.

A betegeket óriási hátrány érné, ha ebben a formájában aláírnánk a szerződést, mert van négy olyan osztály, melynek kétezer tvk pont jut, melyet nem lehet átvinni a szerződés értelmében másik osztályokra, így a további 31 osztálynak 2.040 pont jut, mely a működésképtelenséget jelenti - mondta a részletekről az intézmény fenntartásáért felelős közgyűlés elnöke.

Bányai Gábor beszámolt arról, hogy beszélt az egészségügyi miniszterrel, aki elmondta neki, hogy nincs több mozgástere.

A közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy szeretné ha megállapodás jönne létre, mert az egészségügyi rendszer egyik legjobb intézménye, az év kórháza címet elnyert Bács-Kiskun Megyei Kórház nem kerülhet válságba.

A labda a kormány térfelén van, ők adják az ajánlatot, mi azt kérjük a kormányzattól, hogy mérlegelje azt, hogy közel négyszázezer ember ellátását biztosító kórház nem tud üzemelni olyan kondíciókkal, melyeket csütörtökön felajánlottak a határidő lejárta előtt két nappal - mondta Bányai Gábor.

A közgyűlés fideszes elnöke hangsúlyozta, a megye gazdasági állapota olyan, hogy közel egymilliárd forintos forráshiányt kell kigazdálkodnia, melyhez ha hozzáadódik a kórház másfél milliárdos hiánya, akkor csődöt jelenthet, mind a kórház, mint a megye.

Mi gazdasági okok miatt döntöttünk így, a politikai döntést a kormánynak kell meghoznia, hogy akar-e segíteni a magyar egészségügyi ellátórendszeren, avagy nem - mondta Bányai Gábor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek