Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalai Annamária Medgyessy kubai útjáról

A miniszterelnök kubai utazásával kapcsolatos kérdéseket vetett fel, illetve a kormányfő év végi tévéinterjúja kapcsán fogalmazott meg kifogásokat Szalai Annamária fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-01-02 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:42.711635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kifejtette: magyarázatot várnak arra, hogy Medgyessy Péter mikor és milyen céllal utazott Kubába, mikor érkezik haza, "miért kellett az utazást eltitkolni", illetve magánpénzből vagy közpénzből finanszírozta üdülését.

A Medgyessy Péterrel készült, a Magyar Televízióban december 31-én sugárzott interjúra utalva úgy vélte, a magyar közszolgálati televízió azt a hamis látszatott keltette, hogy a miniszterelnök Magyarországon van, holott akkor már köztudott volt, hogy külföldön tartózkodik.

Elmondta: tudomása szerint az esetet az ORTT is vizsgálja.

Szalai Annamária szerint a közszolgálati média konspirált az utazás eltussolásával kapcsolatban, és - mint mondta - számos sajtótermék utólag mosdatja a miniszterelnököt.

A fideszes médiapolitikus a televíziós interjú későbbi, Magyar Távirati Iroda által történt utánközlése kapcsán kijelentette: "az új kinevezett elnökkel rendelkező MTI, vagy azért, mert nyomást gyakorol rá a kormány, megfélemlíti, vagy pedig szándékosan összejátszva azzal, durván meghamisította a tényeket, megsértette a médiatörvényt".

Leszögezte: "egyetlen egyszer sem utalt arra, hogy ez a felvétel nem élőben van, hanem korábban megtörtént már a beszélgetés".

Kijelentette: "az MTI vagy jóhiszeműen járt el, ez az optimista feltételezés, vagy pedig szándékosan falazott Medgyessy úrnak, hiszen a december 31-én kiadott hír azt mondja, hogy a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt az év utolsó napján, kedden".

A politikus kitért arra, hogy "a kormányszóvivőt már többször tetten érték hazugságokon". A miniszterelnök kubai útjával összefüggő kormányszóvivői nyilatkozatok kapcsán azt mondta: valamennyi újságíró elgondolkodhat azon, hogy Gál J. Zoltán mikor csúsztat.

A fideszes képviselő megjegyezte: a kormányfőnek joga van pihenni, de miután Medgyessy Péter a miniszterelnök, az ő összes tette közügy.

A kubai utazással kapcsolatban felvetette: "valóban csak nyaral a miniszterelnök vagy akár titkos tárgyalásokat is folytat". Hozzáfűzte: "az is lehet, hogy beszédórákat vesz Fidel Castrótól".

Egy újságírói kérdésre adott válaszából kiderült: feltételezi, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök korábbi utazásai kapcsán nem fordult elő a mostanihoz hasonló eset.

Az ellenzéki politikus szerint a Magyar Televíziónak azonnal vizsgálatot kellene kezdenie az esettel kapcsolatban, az utazásról többször nyilatkozó kormányszóvivőt pedig le kellene váltani, mert elvesztette szavahihetőségét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek