Hajdú-Bihar három kórházából egy írta alá a finanszírozási szerződést
Hajdú-Bihar megye három kórházából csak egy, a Berettyóújfalu Területi Kórház írta alá a finanszírozási szerződést, a Debreceni Egyetem (DE) orvoscentrumában a hét végén döntenek, míg a debreceni Kenézy Gyula Kórház főigazgatója várhatóan nem írja alá a dokumentumot - tudta meg az MTI pénteken a kórházak vezetőitől.
Dátum: 2007-03-30 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:58.542036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bulyovszky István, a Berettyóújfalu Területi Kórház főigazgatója az MTI-nek elmondta, aktív ágyaik száma 35 százalékkal csökkent, de a krónikus és rehabilitációs ágyak számának növelésével mindössze héttel kevesebb kórházi ágyuk van, mint korábban. Az eddigi hárommilliárd forintos költségvetésükhöz képest az új finanszírozási szerződés alapján 30-50 millió forinttal kapnak kevesebbet mint eddig, így kórházuk nem tartozik abba a 60 százalékba, amelyik jól járt az új finanszírozási formával.
Édes István professzor, a DE orvos- és egészségtudományi centrum elnökhelyettese annyit közölt, hogy még nem született döntés a finanszírozás aláírásáról.
Kecskés Gábor gazdasági igazgató hozzátette: a klinika aktív ágyainak számát 1.856-ról 1.442-re csökkentették. A teljesítmény volumenkerete pedig 24 százalékkal csökken a második félévben az első félévhez képest a finanszírozási tervezet szerint, amelynek aláírásáról szombaton döntenek.
A legsúlyosabb a helyzet a debreceni Kenézy Gyula Kórházban.
Ónodi-Szűcs Zoltán főigazgató a nap folyamán drámai hangulatú dolgozói fórumon jelentette be a kórházban, hogy a csütörtökön megkapott dokumentum szerint 47 százalékkal tervezik csökkenteni a volumenkorlátot.
Különösen súlyosnak ítélte, hogy a szerződés négy osztályt rögzítve meghatározta, hogy a finanszírozás kétharmada az ágyak egynegyedére jut, míg az egyharmad az ágyak háromnegyedére, vagyis 600 ágyra. Ez utóbbi viszont mindössze 150 ágy finanszírozására elegendő. Bejelentette azt is, hogy az ambuláns ellátás ígért korrekcióját a dokumentum nem tartalmazza.
Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta a kórház dolgozóinak, hogy pénteken bírósághoz fordultak a minisztérium ágyszám-csökkentési elképzelése miatt, amely 844-ben határozta meg a kórházi ágyak számát.
A főigazgató kijelentette: amennyiben a szaktárca nem korrigálja a finanszírozási szerződést, úgy nem írja alá a dokumentumot és vasárnaptól a régi finanszírozás szerint működik tovább a kórház. Ez számításaik szerint 25 százalékos elvonást jelent, ami még mindig lényegesen kevesebb, mint az új szerződésben rögzített 47 százalék - tette hozzá.
A Kenézy kórház főigazgatója felhívta a dolgozókat, az orvosokat, hogy a sürgősségi ellátásban nem lehet fennakadás, de a tervezhető kezeléseket amennyire lehet, halasszák el.
Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a jelenlegi dokumentumok ismeretében hétfőtől több száz egészségügyi dolgozónak ugyan lesz munkahelye, de vasárnaptól munkájának nem lesz fedezete.
MTI - fidesz.hu