Megkapta a júdáspénzt
21 igen szavazattal Ambrus Zoltánt társadalmi alelnökké választotta a hevesi közgyűlés tegnap. A számokból kitűnik, a kiugrott volt fideszes képviselő is igennel szavazott magára.
Dátum: 2007-03-31 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:02.467916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tatár László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője ezt a tényt természetesen nem hagyta szó nélkül, s közölte eddig csak találgattak, most pedig tudják, hogy a kormánypártiak közpénzért vásárolták meg az áruló politikus mandátumát. A politikus felhívta a figyelmet: nem olcsó dolog Heves megyében a közgyűlés társadalmi alelnökének lenni mostanság, mert Ambrus havi 250 ezer forintos tiszteletdíja mellett ötven ezer forintos költségtérítésben részesül, ráadásul a költségtérítéshez számlák benyújtására sincs szükség. Az alelnökség ára a ciklus hátralévő három és fél éve alatt meg haladja a 12 millió forintot, s ezt az összeget az adófizető polgárok fizetik ki. "Azt hiszem, Ambrus Zoltánnak ettől kezdve nem függetlenként kell szerepelni a közgyűlésben, hanem a szocialista frakcióba beülni" - mondta Tatár.
A megyeháza előtt összegyűlt tömeg - rendőrök felügyelete mellett - Ambrus Zoltán mandátumának visszavonását követelte, ezért a képviselő a hátsó bejáraton közelítette meg az üléstermet. Az alelnökké választott politikus a pozíció elvállalását azzal magyarázta, hogy a polgári frakció sem alelnöki, sem bizottsági elnöki funkciót nem vállalt. - Ha ezt betöltötték volna, akkor nem vállalta volna a megbízatást - tette hozzá. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy alelnökként hasznosabban tud a megye érdekében dolgozni mint egyszerű képviselőként. Ugyanis így könnyebben értesülhet a két fél elképzeléseiről, vagyis több információ birtokában helyesebb döntéseket hozhat, mondta Ambrus Zoltán.
Ismeretes, Ambrus február 23- án jelentette he, hogy kilép a Fideszből, majd szavazatával lehetővé tette a szocialista Sós Tamás megyegyűlési elnökké választását. Az októberi önkormányzati választásokon egyébként patthelyzet alakult ki azt követően, hogy egyaránt húsz-húsz mandátumot szereztek a szocialisták, illetve a Fidesz és szövetségesei. Utóbbiak igényt tartottak a közgyűlés vezetésére, mivel ők kilencszáznegyven szavazattal többet kaptak, mint a szocialisták. Már a két oldal meg egyezett a működésképtelen testület feloszlatásáról, amikor Ambrus bejelentette, hogy függetlenként folytatja munkáját. Így lett a hevesi megyegyűlés az egyetlen szocialista vezetésű megyei önkormányzat az országban.
Magyar Nemzet
fidesz.hu