A kormány visszafordíthatatlan károkat okoz
Nem a közszolgáltatások jelentik a nagy terhet, hanem az államadósság - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Jövőnk vitasorozat közszolgáltatásokról szóló konferenciáján szombaton, Budapesten.
Dátum: 2007-03-31 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:02.789839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szeretettel köszöntök mindenkit!
A dübörgő tapsban nem tetszettek hallani, hogy az előadás címe a Minőség és hozzáférés az oktatásban, de ennél rosszabb, hogy az előadást sem fogják hallani, mert túl hosszúra sikerült. Tíz percünk van, ami arra nem elegendő, hogy ezt a témát jól kifejtsük, de Viktor csipkelődött velem a folyóson, hogy én mindig 45 percet beszélek, ő meg tizet, és láthatóan nekem a 45 perces órák hagytak mélyebb nyomot a lelkemben, neki meg a tíz perces szünetek. De szeretnék rácáfolni, így hát legyenek kedvesek majd elolvasni az előadást, és itt csak afféle ilyen promóció, előzetes, színes mozgóképeket vetítenék fel belőle.
Dánszentmiklóson voltunk, ahogy Navracsics Tibor mondta. Napjaink tényleg egyik legfájdalmasabb része, vagy küzdelme zajlik a kistelepüléseken. Körzetesítés, nagyon durva, már-már brutálisan durva a körzetesítés. Több száz, sőt az ezret is megközelíti azoknak az iskoláknak a száma, óvodáknak a száma, amelyik most bezárhat, és feltehetően soha többet nem tudják őket kinyitni. Egy család rááll arra, hogy beviszi a közeli városba a gyerekeket, egy idő után el is költözik. Tehát egy falu sorsa azon az éjszakán dől el, amikor egy fiatal pár leül a konyhaasztal mellé, vagy az ebédlőasztal mellé, és mérlegeli, hogyha módjában áll építkezni, lakást venni, akkor azt hol tegye. Felmértük, ezért pontosan tudjuk, hogy az első ilyenkor ennél a mérlegelésnél, hogy van-e munkahely, és a munkahelyért hajlandók, hajlamosak az emberek 25-30 kilométert is menni busszal, kocsival. De a gyerekeket ennek már nem teszik ki, és egyből utána a második a szempont a lakás, az építkezés helyének a megválasztása, hogy van-e óvoda, van-e iskola, legalább alsó tagozat az adott településen. És ha nincsen, a fiatalok elmennek. Ott vesznek lakást, telket, házhelyet, ott fognak építkezni. Maradnak az öregek, és pár év, 10-15 év és ki lehet tenni a szociális otthon táblát a helyiségnévtábla alá. Jószerivel visszafordíthatatlan kárt okoz, ami most történik. Mindez miért? Negyven milliárd forintért.
Negyven milliárd forintot von ki ebben az évben, a következő évben a Gyurcsány-kormány az oktatásból. Nagy kárt okoz ez a politika, az oktatáspolitika a városokban is, nemcsak a kisfalvaknál. A városokban ilyen reparálhatatlan, jóvátehetetlen kárt nem, de hát gondoljanak bele, a főváros, Budapest nem is olyan régen - talán egy hónapja - 19 szakiskoláját zárta be. Probléma természetesen van, mert a szakiskolák egy része, egészen pontosan a székek harmada üres, nem ülnek rajta gyerekek. Mindemellett lenne feladat a szakképzésben, - nem a gyerekek képzése -, hanem a felnőtteké, felnőttképzés. Több százezer munkanélküli, rosszul képzett, vagy képzetlen munkanélküli van az országban. Tudjuk jól, feladat van, hozzáértő ember is van, hely is van, ahol képezni tudnák őket, pénz is van, hiszen az Európai Unió a felnőttképzést irdatlan összegekkel támogatja, olyan nagy mértékben, hogy tavaly 15 milliárd forintot nem tudott elkölteni Magyarország felnőttképzésre. És ennek ellenére a főváros nem azt az utat választotta, hogy ebbe az irányba fejleszti, bővíti, erősíti az iskoláit, hogy az ifjúsági szakképzés mellett a felnőttképzést is ellássa, hanem bezárta. Feltehetően nem állnak messze az igazságtól azok, akik azt gondolják, hogy az ingatlan értékére van szüksége a város működtetéséhez, a város vezetésére Demszky Gábornak.
Jó híreket is hadd mondjak! Elmentünk a Puskás Tivadar Szakközépiskolába. Ez egy nagyon jó, nagyon színvonalas iskola, ezért is szeretjük, de azért talán még inkább, mert itt is indult a polgári kormány idején az Arany János Tehetséggondozó Program. Azon kevés programjaink közzé tartozik, ami túlélte az elmúlt évek politikai viharait, túlélte a kormányváltásokat. Az Arany János Tehetséggondozó Programot 1999-ben indítottuk el azzal, hogy a legrosszabb helyzetben lévő gyerekek, kis településről jövő tehetséges gyerekeken segítsen. Csak egy kicsit visszaidézve pár számot, a 90-es évek elején 46-47 ezer fiatalt vettek fel egyetemre, főiskolára. Akkor is voltak szociológusok, mérték, a 46-47 ezer gyerekből 600 volt olyan, aki 5000 főnél kisebb településről jött. Márpedig feltehetően a tehetség matematikailag egyenletesen osztatott szét az országban, és nem sűrűsödik a nagyvárosokban. Az Arany János Tehetséggondozó Programban kezdetben 23, ma már közel 30 iskola van, kollégiummal. Szegény, rászoruló, de tehetséges gyerekek vannak ott. Most már 3000 gyerek jár ebben a programban. A cél az volt, hogy a legjobb egyetemekre juttassuk be őket. Plusz egy évet, egy felkészítő évet kaptak, nyelvi képzést, számítástechnikai képzést, jogosítványt kell szerezniük. Már két évfolyam kifutott, és azt kell mondanom, az eredmények minket igazolnak, akik akkor elindítottuk ezt a programot. Az első évben 82 százalék, a második évben 79 százalék jutott be a legjobb egyetemekre. Egy kicsit nyissunk itt egy zárójelet, jól mutatja az Arany János Program, illetve a mostani oktatáspolitika a két politikai oldal különbségét, hozzáállásbeli különbségét.
Magyar Bálint miniszter úr és Hiller miniszter úr a szegény rászoruló gyerekek támogatását más módon tervezi megoldani, illetve tervezte megoldani, hiszen ez már a valóság, működik. Oly módon, hogy a rászoruló, vagy nehéz családból jövő gyerekeknek, ahol a szülőnek legfeljebb nyolc osztályos végzettsége van, kapnak nyolc pluszpontot. Mert ők rászorulók, tehát lejjebb viszik a lécet, lejjebb engedik a lécet a rászoruló gyerekeknél, ahelyett, hogy időt, energiát, izzadtságot és pénzt rászánva ugyanolyan helyzetbe hoznák őket, hogy állják a versenyt az elit, gazdag, módos családok tehetséges gyerekeivel. Talán emlékeznek, kötelező olvasmány volt a gimnáziumban Bulgakov Mester és margarétája, ott mondja az egyik főhős a szovjet humort ideidézve, másodlagos frissességű hal. A lejjebb engedett színvonal, a nyolc pont engedmény az a másodlagos frissességű hal. Nem érdemi megoldás, és nem segítség.
Ezzel szemben az Arany János Tehetséggondozó Program már elkezdi 13 éves korban kiválasztani a legjobb gyerekeket, és öt éven keresztül rengeteg pénzzel, rengeteg energiával, ötlettel felhozza őket oda, hogy tiszta versenyben ugyanoda jussanak, ahova az elit családok gyermekei.
Sok időm nincsen, Navracsics Tibor nagyon szigorúan néz rám. Kérem olvassák majd el ezt a rövid tanulmányt, én igyekeztem összefoglalni három kategória köré a gondolataimat. Az első a hozzáférés, kik tanulhatnak, milyen módon juthatnak hozzá az oktatáshoz. Elfogadható-e, hogy a falusi kistelepülési gyerekek hozzáférése nagyságrendekkel rosszabb, mint a városban élőké. Elfogadható-e, hogy a szegényebb családok gyerekeit 150 ezer forintos tandíjjal terheljük, és ezért nem juthatnak hozzá a másfélmillióba kerülő állami finanszírozáshoz. Gondoljuk végig a tandíj logikáját. Akinek nincs 150 ezer forintja, annak nem adjuk oda a másfélmillió állami támogatást. Az kapja meg az állami támogatást, másfél milliót, aki 150 ezret le tud tenni. Másik kategória a minőség, mit tudunk szolgáltatni, milyen minőséggel tudunk szolgáltatni. Elfogadhatók-e alapvető színvonalbeli, minőségi különbségek a közszolgáltatások területén, megint csak település, származás, vagyoni helyzet szerint, vagy sem. A harmadik pedig a költséghatékonyság fogalma. Manapság erről folyik a legtöbb szó, sőt talán az egyedüli szempont a költséghatékonyság a közszolgáltatások megítélése tekintetében, ami hiba.
Ha ebből a háromból csak a harmadikat, a költséghatékonyságot emelik ki, ez olyan hiba, mintha valaki úgy gondolkodna, hogy most ezer forintért két sört tudok venni, és az költséghatékonyabb, hogyha 800-ért egyet. Kétségtelenül spórolt 200 forintot, de a hatékonyság nem javult. Ez a kormány ezt teszi. Rengeteg beszélgetésen, nagyon tanulságos beszélgetésen, vitán vettünk részt az elmúlt hónap során. Köszönettel tartozom mindenkinek, meghívóinknak, vendéglátóinknak, vitapartnereinknek. Felvetődött egy fontos szempont, amit ide kell, hogy idézzek: támogatók, szimpatizánsok, de nem feltétlenül velünk együtt gondolkodó emberek vetették fel, jó-jó, mondja itt a Fidesz, hogy szélesíteni kell a közszolgáltatásokat, nem lehet szűkíteni ezeknek a számát, de hát így is irdatlan mennyiségű adót vesznek el tőlünk. Illúzió, amit ti gondoltok fideszesek, hogy fent lehet tartani a közszolgáltatásoknak ezt a széles körét, kistelepülési óvoda, iskola, egészségügy, hogy ennyi kórházat el tud tartani ez az ország. Hát belegebedünk ebbe a rengeteg adóba, így is a legnagyobb jövedelemkoncentráció Közép-Európában itt van Magyarországon. Hát nem tudunk több adót fizetni, értésétek meg, csődbe fogunk menni.
Gondoljátok át, lehet, hogy van valami igazuk, Vereséknek, vagy Gyurcsányéknak. Nekik válaszolva ezekben a vitákban, és ide idézném ezt is, egy fontos dolgot elfelejtünk manapság. A magyar költségvetés legnagyobb terhe nem a közszolgáltatás, egyáltalán nem az. 1200 milliárd forintot fizettünk minden évben - a felelőtlenség árát - a korábban felvett államadósság kamatát. Nem a tőke törlesztését, a pénz árát, a használati díjat, a kamatot. Az egész államadósság 14 ezer milliárd, 1200 milliárd a kamat. Könnyű vele számolni, mert havonta 100 milliárd. Kiszámoltam, egy napra 3,5 - nem vagyok annyira jó matematikában, ezt fel kellett írjam - egy órára 140, tehát amíg itt a konferencia tart Magyarország a korábban felvett államadósság kamataira 140 millió forintot kipenget. Percenként 2,5 milliót. Tehát amíg én itt beszéltem, 25 millió elment. Negyven milliárd forintot spórol meg az Országos Egészségügyi Pénztár a kórházak átszervezése, az ágyszám csökkentése kapcsán, 40 milliárdot. Ez 12 napi kamat. Tizenkét napot húztunk ki azzal, hogy mérhetetlen kockázatot okozunk beteg embereknek.
Negyven milliárd egyébként az oktatásból kivont pénz. Furcsa, hogy egybeesett ez a két szám. Tizenkét napot éltünk túl, és aztán mi lesz? Eladjuk az óvodát, iskolát, az egyetemeket épületét? És még fél évet ki lehet húzni? De akkor is vége, lejárt. Akkor mit fogunk eladni? Hazudni rossz és helytelen dolog, de ami nagyobb baj, hogy a hazugságnak ára van. Hiteltelenség a következménye, a hiteltelenség pedig kifejeződik. Hat százalékról nyolc százalékra nőtt a jegybanki alapkamat az elmúlt négy évben. Hat százaléknak a növekedése a kettő, 30 százaléka. Azaz az 1200 milliárdos adóteherből 400 milliárd a hazugság, a hiteltelenség ára, azaz az egyharmada. Mennyibe kerül a metró? 500 milliárd. Ha a kormány szavatartó, ha azt teszi, amit mond, ha nem hazudozik, akkor évente fel lehetne építeni a négyes metrót. Ha pedig hazudik, ha ostobaságokat beszél a nemzetközi sajtóban, akkor a hiteltelenséggel rontja a magyar gazdaság helyzetét. Mert pénzt persze fogunk kapni, csak egy kicsit drágábban, két százalékkal drágábban. De ez nekünk 400 milliárd forintunkba kerülhet. Egy négyes metró árába kerül évente a hazugság, a hiteltelenség és a megbízhatatlanság. Egy szó, mint száz, mert Navracsics Tibor az óráját böködi, hogy nem a közszolgáltatások nagyok Magyarországon, hanem az államadósság. Nem a közszolgáltatásokat kell szűkíteni, hanem a gazdaságot kell bővíteni. Abban még egyetlen egy ország sem erősödött meg, hogy éhezik, vagy koplal, a közszolgáltatásokat hónapról-hónapra visszavágja. Ezt válaszoltuk azoknak a barátainknak, akik kétkedve, és a mai szokásos vitát, paneljeit felidézve mondták, hogy vegyük már tudomásul, hogy nem lehet ennyi óvodát, ennyi iskolát, ennyi kórházat fenntartani. De lehet, ha a kormány igazmondó, szavatartó, hiteles, a gazdaság pedig működik, és az államadósságot olcsóbban tudjuk finanszírozni.
Köszönöm a figyelmüket!