Miért felelős az állam?
A legutóbbi felmérések szerint a polgárok több mint 70 százaléka elégedetlen jelenlegi helyzetével, az úgynevezett "reformokat" pedig mindössze 8 százalék támogatja - mutatott rá Mátrai Márta.
Dátum: 2007-03-31 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:03.105166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedves barátaim!
A "Mi mozink ...." után, - amelyet Pesty Lászlóéknak ezúttal is köszönök - , egy olyan kérdésről szeretnék beszélni ma, amely a Jövőnk vitasorozat mind a 4 témáját érinti: az igazságosságot, az életminőséget, a közszolgáltatásokat, és a versenyképességet egyaránt.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség májusi kongresszusán bemutatni kívánt vitaanyaga választ kíván adni arra a kérdésre: Miért felelős az állam ?
A Jövőnk Műhely honlapján Navracsics Tibor frakcióvezető úr bevezetőjében így ír: "... Úgy hiszem, túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy bárkit is kizárhassunk Magyarország jövőjének megalkotásából, ezért kérem, véleményével Ön is járuljon hozzá e stratégiai dokumentum elkészüléséhez."
A vélemények, javaslatok összegyűjtése mellett számomra a legemlékezetesebb az volt, amikor Bencsik Jánossal és Pokorni Zoltánnal - mai vendéglátónkkal itt a XII. kerületben - ellátogattunk a Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklósra, ahol a település lakóival, valamint Kovács József polgármesterrel és Pőcze Sándorral, a tápszentmiklósi iskola igazgatójával találkoztunk. A település polgármestere egyedülálló lépésre szánta el magát, annak érdekében, hogy megmaradhasson a Tápszentmiklóst és a környező három települést kiszolgáló általános iskola, az önkormányzat nevében felajánlott egy házat, egy ötödikes korú gyermekkel a faluba költöző családnak. A szokatlan "pályázatra" összesen 138 család jelentkezett. Ez a magas szám önmagában jelzés a Jövőnk vitaanyag számára, jelzi a gazdasági mellett, a társadalmi válság elmélyülését. Hiszen ez a 138 család képes elhagyni illetve kényszerül elhagyni, azt a helyet ahol eddig élt, az otthonteremtés reményében, egy általa nem ismert helyen, távol rokonaitól, barátaitól. Az önkormányzat döntése bátor lépés volt: 4 millió forintot fektettek be a házpályáztatásba, melynek lényege, hogy a nyertes család két évig bérleti díj fizetése nélkül lakik Tápszentmiklóson, majd 2 év elteltével megveheti a házat.
Tápszentmiklóson megválaszolták a kérdést: Miért felelős a közösség? A közoktatásért. A falu alanyi jogon biztosít: ingyen tankönyvet, ingyenes füzeteket, taneszközöket. Jól emlékszünk az ingyenes tankönyv választási ígéretére, amely nem valósult meg. A felelőtlen állam helyett a polgárokért felelős önkormányzat áll helyt. A fentieken túl az önkormányzat: beiskolázási segélyt ad, hozzájárul a gyereket úszásoktatásához, támogatja az iskolások kirándulásait. Az önkormányzat megszüntethette volna az iskolát, mégis úgy döntött, szükség van arra, hogy a gyerekeknek, ne kelljen kilométereket buszozniuk, hajnalban kelniük azért, hogy tanulhassanak. Látogatásunkat követő nap várták, a nyolcgyermekes dunaújvárosi családot, akik az iskola megmaradását lehetővé tették.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tavaly őszi önkormányzati választási győzelme felelősség. Aki ismeri az önkormányzatok világát tudja, nem érdekli az embereket, kié a felelősség, kinek a feladata egy közszolgáltatás biztosítása, az önkormányzattól, és az azt megszemélyesítő polgármestertől várja a megoldást. Több polgármester ül itt ma köztünk, tanúsíthatják, a kátyúk, a szemét láttán a polgármestert emlegetik. A pénzügyi kényszer miatti iskolabezárásokért nála tiltakoznak.
A többcélú kistérségi társulások, - ahogy az emberek nevezik, a járások - erőszakos létrehozásának legcinikusabb és legostobább érvelése, így hangzott: "Vigyétek be az iskolátokat a társulásba, úgyis a legtöbbet be kell zárni, így mondhatjátok, nem a helyi képviselő testület zárta be, hanem a társulás. Így nincs veszélyben az újraválasztásotok." Hol van itt a felelősségvállalás, hol van a közjó szolgálata? Egy idős polgármester az "agitátor" kormányhivatalnoknak, így válaszolt erre az ostoba érvelésre. Tetszik tudni mi már ezt egyszer végigcsináltuk, először elvitték az iskolát, majd a posta következett, végül a közös tanáccsal megszűnt az önállóságunk is. Akkor is tapsolni kellett, meg most is. Akkor a Szovjet Unióra, most meg az Európai Unióra hivatkoznak.
A legutóbbi felmérések szerint a polgárok több mint 70%-a elégedetlen a jelenlegi helyzetével, az úgynevezett reformokat pedig mindössze 8% támogatja. Márciusban a közszolgáltatásokat vizsgáltuk meg, mert álláspontunk szerint csak akkor lehet értelmesen reformokról beszélni, ha előbb meghatároztuk az állam szerepét. A közszolgáltatások igénybevétele az egyéni, illetve családi költségvetés jelentős kiadási tételei. A családok részére a közszolgáltatások igénybevétele jelentős anyagi terhet ró, amely befolyásolja az életminőséget, a versenyképességet, és ezeken keresztül felveti az igazságosság kérdését.
Amennyiben végiggondolunk egy család havi bevételének elköltését, az élelmezési, tisztálkodási, ruházkodási, alapvető költségeken túl: a lakhatással, az egészségügyi ráfordítással és az oktatási szolgáltatások igénybevételével egyre nagyobb mértékben kell számolni. Ha a közszolgáltatások igénybevételét, annak árát, továbbá a rendelkezésre álló jövedelem és az ár arányát figyelembe vesszük, azt láthatjuk, hogy az életminőség romlik, a versenyképesség csökken, és az igazságosság említése ma már cinizmust vált ki.
Miért felelős az állam? Felelős a megszületendő gyermekekért, de felelősséggel tartozik a meg nem született gyermekekért. Felelős gyermekeink neveléséért, oktatásáért de felelősséggel tartozik a bezárt iskolákért a tömeges pedagógus elbocsátásért. Felelős a kiszámítható életért, a családalapításért, az otthonteremtésért, de felelősséggel tartozik az emberek reményvesztettségéért, a felbomlott családokért, az emberek eladósodásáért. Felelős a munkahelyteremtésért, de felelősséggel tartozik az elbocsátásokért, a növekvő munkanélküliségért. Felelős az egészséges életért, de felelősséggel tartozik az egészségügy tönkretételéért, a kígyózó sorokért a kórházakban. Felelős a méltó nyugdíjas évekért, de felelősséggel tartozik a létező nyugdíjas nyomorért.
A Jövőnk Műhely programjának előkészítésében részvevők szakmai hitelességet jelentett a konzultációk során, az általam megkérdezettek sokszor hivatkoztak az ő korábbi kormányzati munkájukra, mint olyan teljesítményre, ami összehasonlíthatatlan, a mai kormányzati munkának nevezett, káoszpolitizálással, és hisztériapropagandával.
Miért felelős az állam?
Erre a kérdésre kell válaszolni az őszi országos, ügydöntő népszavazáson, a felelős polgároknak. A legnagyobb harcot a közöny ellen kell megvívnunk. Csalódottságot éreztem az emberek hangjában, a beszélgetések során, különösen a nyugdíjas szervezetekben. 2004 óta politikai válságban van az ország. A D-209-es morális válság, rossz válaszokkal, majd a puccs, választás hazugságokkal, és a lelepleződés. Azután az októberi erőszak és a márciusi vesszőfutás. Mind olyan vízválasztók voltak, amelyektől az emberek változást vártak és nem történt semmi, amely az életüket jobbá tette volna, sőt az állammal szembeni bizalmatlanságot okozott.
Egy fiatalember így fogalmazott, ha önök 2010-es választásra készítik a Jövőnk programot, az már nem az én programom. Elmegyek, itt hagyom ezt az országot. 4 éve tart ez a cirkusz és semmi biztosíték nincs, hogy nem tart még négy évig. Nekem egy életem van és ezek a politikusok nem fogják tönkre tenni. Szeretem a hazámat, de a nagyapám is azt mondja, el kell mennem, ahogy az ő testvére is elment 56-ban. Az elkeseredettsége és hideg realitása megdöbbentett, de tanulságos volt amit a kérdésünkkel kapcsolatban mondott. "Amikor mobilt veszek vagy internet-et fizetek elő, hűségnyilatkozatot kell tennem, ez olyan mintha normális árért 1- 2 évig csak ugyanott vehetnék kenyeret. Az államnak kellene aláírnia egy hűségnyilatkozatot, a közterhek és az azzal arányos közszolgáltatások biztosítására. A pártok tegyenek hűségnyilatkozatot 4 évre és ha a nyertes megszegi az abban foglaltakat, új választás van, nincs magyarázkodás, nincs agymosás: nem úgy mondtuk, 4 évre ígértük, hazudtunk éjjel-nappal! Na és?!
Amikor ezt a javaslatot egy közjoggal foglalkozó ismerősömnek elmondtam azt mondta:
" Igaza van a fiatalembernek a politika annyira hiteltelenné vált, hogy vissza kell adni az embereknek addig a döntés szabadságát és felelősségét, amíg lehet. Olyan alaptörvénnyel adós a rendszerváltás, amely rögzíti a közterhek és a közszolgáltatások alapjait. Ezt a törvényt országos, ügydöntő népszavazásnak kell megerősítenie, és módosítani is csak így lehet."
Miért felelős az állam?
Ezt a választóknak kell kimondaniuk.
Mi a mi feladatunk?
Olyan vitaanyag megfogalmazása a Jövőnk Műhely munkájának tapasztalatai alapján, amelynek elfogadását szakmai szervezetek segítségével és széles társadalmi nyomás gyakorlásával az országgyűlés elfogad, majd országos ügydöntő népszavazás megerősít. Ez lesz XXI. század 48-a, amelyből nem engedhet egyetlen politikai erő sem. Ez a nemzeti konszenzus és nem bukott emberek hazug, álszent, hamis mosolya.
Ne feledjük az idősek tapasztalatait és az ifjak szavait, nincs sok időnk. Ma az emberek bennünk bíznak, 4:2-re vezetünk, de csak akkor nevez az utókor "Aranycsapatnak" bennünket, ha a vége 6:3 lesz.
Hajrá fiúk! Sikerülni fog!