Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsánynak Európa egyik legmagasabb adóterhe is kevés

A kormány megemelte az adókat, és közben csökkenti a közszolgáltatások mértékét és minőségét - emelte ki beszédében Domokos László.


Dátum: 2007-03-31 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:03.840132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gyurcsánynak Európa egyik legmagasabb adóterhe is kevés (Domokos László)

Domokos László beszéde a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának közszolgáltatásokról szóló konferenciáján

Mi a titka annak, hogy Magyarország 100 legnagyobb városa közül, Szarvas városa fejlődött a legjobban az elmúlt évben? Az Üzlettárs Magazin által készített elemzés alapján Szarvas a 100-as rangsor tavalyi 63. helyről a 18-dikra ugrott.

Mindezt Magyarország leghátrányosabb térségéből, Békés megyéből. Mi a titka a kirobbanó fejlődésnek? Hogyan lehet az, hogy míg az ország településeinek többségében romlik a helyzet, Szarvas évről-évre fejlődik?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Szarvas sikerének titka a Fidesz gazdaságpolitikai alapelveinek a mikro szintű gyakorlati alkalmazása. Szarvason erős a közszolgáltatás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, képviselőtársaim, tisztelt Pártelnök Úr!

Domokos László vagyok, gazdaságpolitikus, országgyűlési képviselő.

Közszolgáltatások tekintetében két alapvető modell létezik: az egyikben magasak az adók és általánosan hozzáférhetőek a közszolgáltatások, a másikban pedig alacsony adóhoz, kevesebb állami közszolgáltatás társul.

Hölgyeim és Uraim tulajdonképpen mindkét alternatíva értelmezhető, de a Kormány a lehető legrosszabb megoldást választotta: ötvözte ezt a két modellt, úgy, hogy kimazsolázta e két modell legkedvezőtlenebb elemeit: megemelte az adókat, és közben csökkenti a közszolgáltatások mértékét és minőségét. Amit ma a Kormány művel, az nem csak morálisan elfogadhatatlan, de gazdaságpolitikai szempontból is alapvetően hibás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hazánkban európai viszonylatban is kiemelkedően magasak az adók, melyet a legfrissebb 2006-os OECD jelentés is alátámaszt: több adót fizetünk mint Svédország. Azonban míg Svédországban a magas adószinthez széleskörű jóléti juttatások, erős közszolgáltatások, és kiterjedt és alanyi jogon járó szociálpolitika társul, addig hazánkban a Kormány csökkenti a közszolgáltatások mértékét és minőségét, korlátozva a közszolgáltatásokhoz való hozzáférhetőséget.

De miért is fizetünk adót? Miért fizetünk társadalombiztosítási járulékot, ha fizetni kell olyan hagyományosan ingyenes ellátásokért is, mint az egészségügy? Miért kell vizitdíjat kell a kórházban, tandíjat a főiskolákon és az egyetemeken? Miért is vont el a Magyar állam közel 10%-ot az egészségügyből? Miért kell bezárni iskolákat? Miért kapnak kevesebb pénzt az önkormányzatok?

Ezekért a megszorításokért alapvetően a költségvetés egyensúlya a felelős, a racionális indoka ez. De ne felejtsük el, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a szocialista-szabaddemokrata Kormány 5 évig képtelen volt egyensúlyban tartani a költségvetést.

Ma pedig, amikor a 6. évben a Kormány meg akarja teremteni az egyensúlyt, ezt úgy teszi, hogy Európa egyik legmagasabb adóterhét kevésnek ítélve megszorításokat vezet be, közben "reformokba" kezd, ami valójában azt jelenti, hogy a közszolgáltatásokat leépítik olyan szintre, ami a legkevesebb adót fizető országokkal hasonlítható össze.

Ez egy feloldhatatlan ellentmondás: olyan magas adó, mint Ausztriában, de a közszolgáltatások olyan szűk körűek, mint Szlovákiában. Ha a Kormány azt az utat választotta, hogy csökkenti a közszolgáltatásokra költött pénzt, akkor joggal várnánk el, hogy adókat és járulékokat csökkentsen és garantálja azt a jövedelmet, ami lehetővé teszi a társadalom legszélesebb rétegének, hogy a közszolgáltatásokat igénybe tudja venni. De Gyurcsány Ferenc a Magyar Kormány nevében kijelentette, hogy 2012-ig nem akar adót csökkenteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én úgy gondolom, hogy tarthatatlan ez az irány. A közszolgáltatásokban, oktatás, egészségügy, közlekedés és kultúra tekintetében itt Közép-Európában erős állami közszolgáltatásokra van szükség. Csak az erős közszolgáltatás biztosítja az emberek számára, hogy anyagi helyzetüktől függetlenül hozzájussanak a közszolgáltatásokhoz: az orvosi ellátáshoz, oktatáshoz, kultúrához.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mondjuk ki: van alternatívája a magyar gazdaságpolitikának, van alternatívája Magyarországnak közszolgáltatások tekintetében is. Olyan közszolgáltatásokra van szükség, amely igazodik az emberek igényeihez, és a nemzeti hagyományainkhoz. Olyan közszolgáltatásra van szükség, ahol az oktatás, az egészségügy és a kultúra mindenki számára jövedelemtől függetlenül hozzáférhető. A vasúti-, a közúti- közlekedésnek, a postai szolgáltatásnak, az államigazgatásnak mindenki számára az életminőséghez kell, hogy hozzájáruljon. A közszolgáltatásokból nem zárható ki senki csak anyagi okok miatt. Tehát az államnak garantálnia kell a közszolgáltatások minőségét és hozzáférhetőségét.

Felelősséget kell vállalni azért, hogy minél több ember foglakoztatása megtörténjen, mely amellett, hogy kívánatos cél európai uniós irányelv is. Olyan gazdasági szerkezetet kell kialakítani, amely egyre több jövedelmet, fizetést képes adni az embereknek. Olyan környezetet kell teremteni, hogy képesek létrejönni új munkahelyek és emelkedni tudnak a jövedelmek, hiszen a legjobb szociálpolitika az, ha az állam megélhetést teremtő munkát biztosít a polgárainak. Olyan államra van szükség, amely ennek érdekében képes együttműködni a polgáraival, vállalkozókkal, civilekkel, befektetőkkel, külföldiekkel és belföldiekkel.

Mindezt ma csak egy erős állam képes csak garantálni, ami gondoskodni képes, megfelelő minőségű és hozzáférhető közszolgáltatásokat nyújt minden állampolgárának: hogy aki dolgozni akar a munkához juthasson, és aki önhibáján kívül mégsem tudja ezt megtenni, annak garantálja az emberhez méltó életet, amiből ki lehet törni. És ami a legfontosabb: az államnak olyan vezetői legyenek, a közszolgáltatásokat olyan vezetők szervezzék, akik hisznek abban, hogy az államot lehet jól működtetni és felelősséget is vállalnak ezért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Gazdaságpolitikusként valósággal lúdbőrözöm, amikor látom, hogy akire ma rá van bízva az állam az azt állítja, hogy az állam rossz tulajdonos. Az, akire ma rá van bízva az állam működtetése, az azt mondja, hogy az állam rossz gazda. De akkor miért törekszik minden áron, minden eszközt szentesítve hatalomra? Ma a gazdasági folyamatokat olyan klientúra vezeti, aki hittel vallja, hogy az állam rossz és ezzel a felelősséget is azonnal elhárítja. Ma a Kormány ezt csinálja, és erre még büszke is.

Úgy tekintenek a közszolgáltatásokra, mint egy vállalkozás szolgáltatására. Fel akarja számolni a veszteségesnek ítélt közszolgáltatásokat. De a közszolgáltatás nem egyenlő egy vállalkozás által nyújtott szolgáltatással. Egy közszolgáltatás nem lehet csak nyereséges és nem lehet csak pazarló. A kettő között arányt kell tudni tartani. A Kormány az előző időszakban 5 évig csak pazarolt, most pedig még nem akarja azt sem biztosítani az embereknek, amihez joguk lenne.

Tudomásul kell venni, hogy vannak monopóliumok, vannak olyan tevékenységek, amik egy állam létének alapjait jelentik, ahol nem lehet csak a megtérülési szempontot érvényesíteni. Vannak olyan területek, ahol az az eredmény, ha kevesebbe kerül, mint amennyibe most kerül, de jó minőségű.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vajon meg lehet valósítani egy ilyen államot? Igen, erre több példa van Európában és a világban is: méltányos állammodell, ahol versenyképes a gazdaság, nemzeti sajátosságokra és hagyományokra épül erős jó minőségű a közszolgáltatás. Ezt a méltányos állammodellt, drasztikus reformok nélkül, adócsökkentéssel, az adótömeg megtartásával és a közszolgáltatások hatékonyabb működésével el lehet érni. Azonban amit a Kormány csinál, az pont az ellenkező irányba mutat. És nekem egyre inkább az a benyomásom, hogy abban, amit a Kormány ma csinál, nem azért nem látjuk az alagút végét mert messze van, hanem azért nem látjuk az alagút végét, mert a Kormány gödröt ás. És aki másnak vermet ás...

Köszönöm a figyelmet!

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2220, 'source_type': 'media', 'source_id': 790, 'target_type': 'article', 'target_id': 65595, 'relation_type': 'describes'}