Sikeres rakétakísérletet hajtott végre Pakisztán
Sikerrel tesztelt szombaton Pakisztán egy atomtöltet hordozására is alkalmas, rövid hatótávolságú rakétát - közölte a dél-ázsiai ország hadserege.
Dátum: 2007-03-31 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:04.142303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Abdali (Haft-II) hazai fejlesztésű ballisztikus föld-föld osztályú rakéta, amelynek hatótávolsága 200 kilométer, s amely a tájékoztatás szerint egyaránt alkalmas atomtöltet és hagyományos robbanófej hordozására. Pakisztán a múlt hónapban sikeres kísérletet hajtott végre egy hosszú hatótávolságú, atomtöltet célba juttatására is alkalmas rakétatípussal, a Sahin-II (Hatf VI) néven ismert, 2000 kilométer hatótávolságú föld-föld rakétával.
A dél-ázsiai állam 1998-ban vált nukleáris hatalommá, miután földalatti atomrobbantások sorozatát hajtotta végre, válaszul India hasonló robbantásaira, s első rakétáját is kipróbálta még ugyanabban az évben. A két szomszédos ország négy háborút vívott egymással, de viszonyuk jelentősen javult azóta, hogy 2004-ben béketárgyalásokat kezdtek egymással.
MTI - fidesz.hu