A sztrájktól sem riadnak vissza a postások
Kedden délután négy órára demonstrációt szervez az ÁPV Zrt. elé két postásszakszervezet - mondta el lapunk kérdésére Tusz Ferenc a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke. A megmozdulást a Postások Érdekvédelmi Szövetségével (PÉV-92) szervezik. Az érdekvédők tárgyalásra szeretnék kényszeríteni a postát felügyelő ÁPV Zrt-t.
Dátum: 2007-03-31 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:06.999879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Betelt a pohár, nem riadunk vissza sztrájktól sem - mondta el az MNO-nak Tusz Ferenc. A postai kézbesítők nincsenek ugyanis rajta a korkedvezményesen nyugdíjazható szakmák listáján, pedig hóban-fagyban-sárban viszik ki a leveleket, szakmai betegségnek számít köztük a gerincferdülés és a sérv.
A kézbesítők a fizetésükkel sincsenek megelégedve, ami nem csoda: harmincéves munkaviszony után bruttó 80 ezer forint jár nekik. Tusz Ferenc tájékoztatott arról is: a Magyar Postánál közel 38 ezer munkavállaló dolgozik, közülük 12 ezren kézbesítők. A PÉV-92 szakszervezettel együtt azért az ÁPV Zrt. székházánál demonstrálnak kedden délután négy órakor, mert ez a szervezet felügyeli a postát, és közvetlenül velük szeretnének tárgyalni.
A Magyar Postánál hét szakszervezet van. Kérdésünkre, miszerint mi tesz a többi érdekvédelmi tömörülés ebben a helyzetben, Tusz azt válaszolta: úgy tűnik, a többiek nem érzik sajátjuknak a problémákat. Elmondta, hogy a Kézbesítők Szakszervezetén és a PÉV-92-őn kívül, a többi szakszervezet vezetőit a posta fizeti, hasonlóan más állami cégekhez.
MNO - fidesz.hu