Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét rekordot döntött a felszámolások száma

Az idei év első negyedében csaknem 2.500 magyar vállalkozás jutott a felszámolás sorsára, több, mint minden korábbi első negyedévben és 10 százalékkal több, mint az előző negyedévben - emeli ki a csőd és felszámolási eljárásokról készített elemzésében az Opten Kft., minden korábbi első - derül ki a cégadatok nyilvántartásával és forgalmazásával foglalkozó Opten Kft. elemzéséből.


Dátum: 2007-04-01 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:12.587358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első három hónapban 2.498 céggel szemben tettek közzé felszámolási eljárást, miközben a csődök száma összesen 8 volt a negyedévben. Miközben a felszámolások száma tovább nőtt, a végrehajtásoké csökkent 2007-ben. Míg tavaly az első negyedére, 6.959 felszámolás jutott, addig 2007 első negyedére 5.489, ami 26 százalékos visszaesés. A képet némileg árnyalja az Opten szerint, hogy a negyedév során csaknem 9 ezerrel 469.077-re emelkedett a működő vállalkozások száma. Ez a megelőző év azonos negyedévéhez viszonyítva 1,9 százalékos növekedés. A felszámolt vállalkozásokat a működőkhöz viszonyító mutatószám így 5,32-ezrelékre növekedett a megelőző évi 4,8 ezrelékről.

A magyar vállalkozások nehéz helyzete mögött minden bizonnyal a belső kereslet visszaesése húzódik meg - véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint a megszorítások idején természetes jelenség Magyarországon azzal párosul, hogy a rendszerben levő feszültségek, az évek óta halmozódó lánc- és körbetartozások, illetve a fizetési határidők kitolódása egyre több vállalkozásnak okoz likviditási problémákat. Az igazgató szerint ezekben a nehéz időkben a cégeknek sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk partnereik kiválasztására, fizetőképességük, csődesélyük ellenőrzésére, mert a legjobb vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozhatja egy rosszul megválasztott partner nemfizetése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek