A Cultura Nostra történelmi vetélkedő döntője Pannonhalmán
A Cultura Nostra elnevezésű történelmi vetélkedőt a Pápai Református Kollégium csapata nyerte meg szombaton Pannonhalmán.
Dátum: 2007-04-01 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:12.901377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén 6. alkalommal rendezte a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség középiskolások számára a versenyt, amelynek elődöntőjében közel 400 csapat vett részt az anyaországból, továbbá a Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről - mondta Dénesi Tamás szervező az MTI-nek. A verseny tradicionálisan a magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgálja - tájékoztatott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Hozzátette: a rendezők törekvése változatlan, szeretnék szélesíteni a fiatalok történelmi ismereteit, s ezáltal hozzájárulni magyarságtudatuk elmélyítéséhez.
Az elődöntők 10 legsikeresebben szereplő háromtagú csapata, 9 anyaországi és egy felvidéki mérte össze tudását a szombati döntőben. A zsűri vélekedése szerint a középiskolai versenyzők felkészültségét sok egyetemista megirigyelhetné. A második helyezést a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium csapata, a harmadikat a miskolci Avasi Gimnázium csapata érte el. A döntő valamennyi résztvevője a támogatók jóvoltából a nyár folyamán egy hétig Nyugat-Dunántúlon vendégeskedik. A fiatalok egyebek között Pannonhalma, Herend és Bábolna nevezetességeivel ismerkednek.
MTI - fidesz.hu