A főutakon is fizetni kell a kamionoknak
Vasárnaptól csak matricával vehetik igénybe a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek az eddig ingyenes autópálya- és autóútszakaszokat. A 12 tonnánál nehezebb kamionok után április elsejétől a főutak jelentős részén, több mint 500 km-en is fizetni kell. Mostantól D2 és D3 kategóriában is lehet egynapos matricát kapni.
Dátum: 2007-04-01 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:13.210854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A D2-es és a D3-as kategóriákban, vagyis a 3,5 és a 12 tonna közé eső tehergépjárművek után április elsejétől fizetni kell az eddig ingyenes autópálya-szakaszokon és autóutakon. Ez 22 útszakaszt jelent. Kivétel az M0-ás körgyűrű és az autópályák fővárosi bevezető szakaszai. Áprilistól ebben a két kategóriában egynapos matricát is értékesítenek. Ez eddig csak a 12 tonnánál nehezebb járműveket illette meg.
A D4-es kategóriában, a 12 tonnánál nehezebb tehergépjárművek számára 500 kilométernyi főút is fizetőssé válik vasárnaptól. Ez 42 útszakaszt jelent. A tervek szerint ezeken az útvonalakon januártól a D2-es és a D3-as kategóriákba eső járművek után is fizetni kell.
A változások a személygépkocsikra nem vonatkoznak, a motorosok pedig még kedvezményt is kapnak. A vonatkozó rendelet módosítása értelmében május 1. és szeptember 30. között, vagyis a nyári szezonban féláron vásárolhatnak elektronikus úton 4 napos matricát.
A vasárnaptól fizetőssé váló utak pontos listája megtalálható a GKM honlapján.
hirtv.hu - fidesz.hu