Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos összecsapások Dárfúrban

Hatvan halottja és 21 sebesültje van egy arab törzs elleni előző napi támadásnak a szudáni Dárfúrban.


Dátum: 2007-04-01 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:16.282710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törzs tagjai a kormánypárti dzsandzsavíd milíciákat vádolják a támadással, a helyi hatóságok viszont nem hajlandók az utóbbiakat felelőssé tenni, a rivális arab rzigat aballa törzsnek tulajdonítják az akciót. Az áldozatok hozzátartozói tartományi hivatalok elé vonultak, nagyobb védelmet követelve a hatóságoktól.

Egy nyalai városi vezető sajtónyilatkozata szerint a támadók teve- és szamárháton érkező fegyveresek voltak. A céljuk állatok zsákmányolása volt, mintegy ötszáz marhát el is vittek. A két törzs egy ideje ismétlődő összecsapásai miatt a hatóságok előbb tűzszüneti tárgyalásokat kezdeményeztek a felek között, majd februárban megállapodás született az erőszakos cselekmények beszüntetéséről. A dárfúri helyzet politikai megoldásának előmozdításával megbízott Jan Eliasson ENSZ- és Salim Ahmed Salim afrikai uniós megbízott nemrég a fővárosban, Kartúmban járva figyelmeztetett arra, hogy a törzsi viszálykodások csak még nehezebbé teszik a béketörekvéseket.

Dárfúr tartományban négy éve folyik polgárháború. Nemzetközi szervezetek adatai szerint a harcokban és azok következtében nagyjából 200 ezren vesztették életület, és kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Kartúmban vitatják ezeket a számokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek