Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Külföldi fölény a pesti tőzsdén

Külföldiek birtokolják a hazai tőzsdei részvények több mint kétharmadát, amivel a legrosszabb a helyezésünk Európában. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-04-02 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:21.624245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Értéktőzsdék Szövetségének napokban közölt listája szerint a kontinensen nálunk a legnagyobb, közel 78 százalékos a külhoni befektetők kezében lévő papírok aránya.

A Financial Times által nyilvánosságra hozott rangsor élén Olaszország áll, ahol mindössze 13 százalék a külföldiek részesedése a tőzsdén, az európai átlag 33 százalékos, tehát a miénknek közel a fele. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerint az 1998-as tőzsdeválság után nagyon sok lakossági befektető elfordult a börzétől, őket nem sikerült visszacsábítani.

Egy nagyobb külföldi tőkebeáramlással így a papírok tulajdonosi összetételét is könnyűszerrel lehet befolyásolni - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a gazdaságkutató cég vezetője.

Szabó Anna, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek