Ötmillió dollár a legjobb afrikai vezetőnek
Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárt választotta meg vezetőjének vasárnap alakuló ülésén az a hattagú bizottság, amely döntést hoz a jó kormányzás ügyét leginkább előremozdító afrikai vezetőnek járó ötmillió dolláros díj odaítéléséről. MTI hír.
Dátum: 2007-04-02 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:24.041954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy dúsgazdag szudáni üzletember, Mo Ibrahim tavaly októberben alapította meg a díjat, amelyet majd minden évben egy olyan, a Szahara alatti Afrika valamelyik országának leköszönő állam- vagy kormányfője kaphat meg, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az oktatás, a gazdasági fejlesztés, az egészségügy és az emberi jogok területén átlátható kormányzás mellett. Az ötmillió dollárt tíz egyenlő éves részletben kapja meg a kitüntetett, majd élete végéig még évente 200 ezer dolláros nyugdíjban is részesül.
Az ENSZ-főtitkári posztról két mandátum kitöltése után tavaly december 31-én távozott Annan rámutatott, hogy a jó kormányzás és vezetés kulcsfontosságú az Afrika előtt tornyosuló hatalmas kihívások leküzdésében. Afrika a világ legszegényebb térsége, és súlyos egészségügyi problémák sújtják, köztük a HIV/AIDS-betegség, a malária és más betegségek terjedése.
A Mo Ibrahimról elnevezett díj első nyertesét októberben nevezi meg a ghánai Kofi Annan vezette bizottság, amelynek tagja Mary Robinson volt ír és Martti Ahtisaari volt finn elnök, valamint három afrikai politikus.
MTI - fidesz.hu