Autóbusz elleni merénylet Srí Lankán
Tizenöten meghaltak és legalább húszan megsebesültek hétfőn Srí Lanka keleti részén egy autóbusz elleni pokolgépes merényletben. MTI hír.
Dátum: 2007-04-02 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:28.971060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi hadsereg szóvivője szerint a terrorakció mögött, amelyet Ampara városban követtek el, valószínűleg a tamil szakadárok állnak. Az áldozatok valamennyien civilek. Egyelőre nem derült ki, hogy a robbanószerkezetet az út mentén helyezték-e el, vagy pedig a busz belsejében lépett működésbe, csupán annyi bizonyos, hogy a robbanás egy katonai ellenőrző pont közelében történt.
Közben a szigetország északi és keleti részén tovább folytak a harcok a hadsereg és a szeparatista Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) között. Az összecsapásokban a lázadók nyolc harcosát ölték meg, és a hatóságok a szakadárokat gyanúsítják két politikai aktivista, valamint egy civil meggyilkolásával.
A szemben álló felek ugyanakkor egymást vádolják hat szingaléz megölésével, akik a 2004. decemberi szökőár utáni újjáépítési munkálatokban vettek részt.
MTI - fidesz.hu