Közérdekű adatokat titkolt-e Gyurcsány?
A Fővárosi Bíróságon 2007. április 2-án tartják a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elleni perének első tárgyalását, miután a március 13-ra kitűzött per bombariadó miatt elmaradt. Az MNO írása.
Dátum: 2007-04-02 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:29.555293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A per előzményei: a gyülekezési törvény módosítását vizsgáló bizottság (tagjai: Ádám Antal, Bán Tamás, Tölgyessy Péter, Halmai Gábor) elkészítette a törvény módosításával kapcsolatos anyagát, melyet közérdekű adatként kikért a TASZ, hogy a nyilvánosság megismerhesse annak részleteit. Azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra hivatkozva, hogy a dokumentum még a döntéselőkészítés fázisában van, megtagadta annak kiadását.
A TASZ közérdekű adatok kiadásáért beperelte Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnöknek korábbi nyilatkozata és a beterjesztett ellenkérelme között komoly ellentmondás feszül a TASZ szerint.
A tárgyalást hétfőn délután tartják, miután az eredetileg kitűzött időpontban, március 13-án, bombariadó miatt ki kellett üríteni a bíróság épületét.
MNO - fidesz.hu