Minden idők legnagyobb kórházrombolása kezdődött meg
A tegnapi nappal életbe lépő változások nyomán minden idők legnagyobb kórházrombolása kezdődött meg az egészségügyben - szögezte le Mikola István hétfőn sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-04-02 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:31.166801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
16 ezer aktív kórházi ágy szűnik meg, 3 kórházat bezárnak, 12-14 kórházban megszűnik az aktív ellátás és 70-80 kórházat padlóra küld a kormány - mutatott rá Mikola István, hozzátéve: körülbelül hatezer egészségügyi szakdolgozó és 1000-1500 orvos keres új állást.
Kiemelte: a legnagyobb baj az, hogy a betegek nem tudják, hogy mi lesz velük. Eluralkodott a szorongás és a depresszió a kormányzati intézkedések kapcsán - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy az egészségbiztosítóval kötendő szerződéseket a kórházak többsége aláírta, de záradékokat fűztek a szerződésekhez, amelyekben a bírságtól a végrehajtás felfüggesztését és a számukra előnytelen pozíciók megváltoztatását kérik. Mint mondta, a fideszes önkormányzatok a betegek érdekeit szem előtt tartva - bízván abban, hogy jogállam van Magyarországon - jogi úton keresnek megoldást a méltánytalanságokra.
Hangsúlyozta: fájdalmas a három (Schöpf-Merei, Svábhegyi Gyermekkórház és az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézet) kórház bezárása. Az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézet (OPNI) bezárásával kapcsolatban kifejtette: "Látjuk, hogy a budai erős lobbik megmentették a Budai Gyermekkórházat, és érdekes módon (...) kísérletet sem tettek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megmentésére". Hozzátette: kérdés, hogy ez miért történik meg.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szcientológiai egyház napokban megjelent folyóiratában "pszicho-irtó" akciót hirdet. "Globális támadást intézett ez az egyház - amely egy pszichotechnikát képvisel - a pszichiátriai szakma ellen, személyesen megfélemlítve a pszichiátereket, és meggyőződésem, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása mögött ez a nagy, globális fenyegető áramlat, szekta húzódik meg" - tette hozzá. Kiemelte: a szcientológusok, visszaélve a magyarországi liberális egyháztörvényekkel, egyházi mivoltukat kihasználva támadást intéznek egy fontos orvostudományi terület, a pszichiátria ellen.
Ezért arra kérte az emberi jogi szervezeteket, figyeljék, hogyan alakul a több száz lelki- és elmebeteg sorsa, akiknek most nincs helyük az intézményekben. Továbbá kérte a parlament Emberi Jogi és Nemzetbiztonsági bizottságát, hogy "sürgősen kezdje el tárgyalni a Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ügyét a szcientológiai egyház 'pszicho-irtó' akciójával összefüggésben".
Az április 1-jei változásokkal kapcsolatban Mikola István kifejtette: aggasztó, hogy mostantól az eltartotti jogviszonyban lévő 60-70 ezer embernek havi mintegy 6.000 forint egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie, továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben a beutaló nélkül érkező betegeknek és a más intézményt választóknak meg kell fizetniük az ellátás árának 30 százalékát, legfeljebb 100 ezer forintot.
Rámutatott, hogy lopakodó módon "startot vett a több-biztosítós rendszer elindítása", hozzátéve: amennyiben megtörténik a több-biztosítós rendszer felállítása, "amennyiben profitérdekelt biztosítótársaságok randalíroznak a társadalombiztosítás terepén", akkor Magyarországon nagyon sötét fejezetet kezdődik a szolidaritás, a humanitás és a gyógyítás területén.
***
Mikola István napirend előtti felszólalásában, az Országgyűlés nyilvánossága előtt megismételte a sajtótájékoztatón elhangzottakat.
fidesz.hu