Az RMDSZ négy helyet kapott Tariceanu új kormányában
Markó Béla megőrzi miniszterelnök-helyettesi posztját, az általa vezetett Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig három tárcát kapott a Calin Popescu Tariceanu által hétfőn előterjesztett új, a demokratákat már nem tartalmazó, liberálisokból és az RMDSZ képviselőiből álló kormányában.
Dátum: 2007-04-02 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:32.080852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A liberális miniszterelnök hétfőn küldte meg a román parlament képviselőházának azt a levelet, amelyben közölte az általa átalakított - immár demokraták nélküli - kormányának névsorát, kérve a testülettől a jóváhagyást. A lista szerint Markó Béla továbbra is betöltené a miniszterelnök-helyettesi tisztséget (a korábbiakhoz hasonlóan felügyelné a kulturális, oktatási és európai integrációs feladatokat). Borbély László regionális fejlesztési miniszterként tevékenykedne az új kormányban, Korodi Attila (eddigi környezetvédelmi államtitkár) pedig megkapná a környezetvédelmi tárcát. Nagy Zsolt továbbra is informatikai és távközlési miniszterként dolgozna az új román kormányban.
A továbbiakban a törvényhozó testület kezében az új kormány sorsa. Azzal, hogy Tariceanu gyakorlatilag "kiszorította" kabinetjéből a demokratákat, ez utóbbiak ellenzékbe vonulnak, ami máris abban nyilvánulhat meg, hogy nem szavazzák meg ezt a névsort. Mivel biztosra vehető, hogy Tariceanu az RMDSZ kormányzati jelenléte miatt nem számíthat a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) és a Konzervatív Párt (PC) támogatására, számára létfontosságú, hogy megkapja a legnagyobb ellenzéki erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) külső támogatását a parlamentben.
MTI - fidesz.hu