Internetes fórum az amerikai tanulási lehetőségekről
Internetes fórumot tart kedden az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége az amerikai tanulási lehetőségekről - mondta az MTI-nek Kate Byrnes sajtóattasé hétfőn.
Dátum: 2007-04-02 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:34.121134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A www.usembassy.hu magyar nyelvű webfórumán kedden 14 és 16 óra között válaszolnak a szakértők minden amerikai tanulási lehetőséggel kapcsolatos kérdésre, legyen szó a magyar diákok amerikai továbbtanulásáról, az ösztöndíjakról, a diákvízumról, a felvételi tesztekről vagy a jelentkezési folyamatról - mondta.
Az érdeklődők már most feltehetik kérdéseiket http://forum.usembassy.hu oldalon a három szakértőnek: Michael Hurleynek, a nagykövetség közkapcsolati tanácsosának, Christopher Medalisnak, az Institute of International Education igazgatójának és Litkei Kornéliának, a Fulbright tanulmányi tanácsadójának.
A sajtóattasé elmondta: ez már a második webfórum ebben az évben, az elsőt a vízumról tartották egy hónappal ezelőtt, és remélik, hogy a keddi is olyan népszerű lesz, mint az előző volt.
MTI - fidesz.hu