Van-e felelőse a NKTH-nál éveken át előforduló súlyos visszaéléseknek?
Pósán László interpellációjában felhívta a figyelmet arra, hogy az ÁSZ a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működését az első évtől kezdve súlyos kritikákkal illette, sok szabálytalanságot tárt fel a pályáztatási gyakorlatában, kirívó hanyagságok sorát a közpénzek kezelésében, és a költségvetési beszámolóját rendre nem fogadta el.
Dátum: 2007-04-02 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:36.995707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2004-ben jött létre a szabad demokrata Magyar Bálint felügyelete alatt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. Az intézmény működését az ÁSZ az első évtől kezdve súlyos kritikával illette, sorra megalapozatlannak jelentette ki a költségvetésük tervezését, jogtalan döntéseket és kifizetéseket, milliárdos nagyságrendű szabálytalanságot tárt fel a pályáztatási gyakorlatban, kirívó hanyagságok sorát a közpénzek kezelésében, és a költségvetési beszámolóját rendre nem fogadta el - mutatott rá Pósán László interpellációjában.
Azt gondolnánk - fogalmazott a képviselő -, Magyar Bálintnak ennyi bőven elegendő lehetett volna, hogy menessze a hivatal elnökét. Igaz mindannyiunk fülében ott cseng a miniszterelnökségből távozó Medgyessy Péter nyilvánvalóan súlyos megjegyzése az SZDSZ korruptságáról, amit — lévén sok mindenre rálátása - nem lehet félvállról venni. Különösen azok után, hogy az oktatási tárca sorozatosan keveredett korrupciógyanús ügyekbe - tette hozzá.
Magyar Bálint tehát nem menesztette a Hivatal elnökét, az érintett szakmai körök felháborodásától kísérve leplezetlenül folytatódtak a visszaélések. Majd az intézmény feletti felügyeletet átvette Kóka János, ám a Hivatal elnöke maradt - folytatta Pósán László.
Emlékezetett, a Fidesz is számtalanszor szóvá tette a parlamentben a helyzet tarthatatlanságát, azonban a kormányoldal az Állami Számvevőszék megállapításait a Fidesz szájából az ellenzék fröcsögő indulatának, csúsztatásnak minősítette, és érdemi válaszra sem méltatva dicsérte az intézmény tevékenységét.
Felháborító és megengedhetetlen arrogancia, hogy az Állami Számvevőszék megdöbbentő tapasztalatait egy kormánytag ilyen hangon intézze el - mondta. Hozzátette: fél év múltán, december végével aztán csendben és idő előtt menesztette az elnököt.
A Garamhegyi Ábel államtitkárhoz fordulva arra volt kíváncsi, hogy volt-e köze Boda Miklós menesztésének az ÁSZ rendszeres, súlyosan elmarasztaló megállításaihoz? Ha igen, melyek voltak az ÁSZ legsúlyosabb megállapításai? Arra is rákérdezett, hogy 2004-től évenként hány milliárd folyt el szabálytalanul 2004-től az Alapból, illetve a Hivatal működési forrásaiból?
Ha egyetértettek az ÁSZ megállapításaival, milyen felelősségre vonást alkalmaztak Boda Miklóssal szemben a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásért? Ha nem alkalmazott, miért nem? Nem érzik-e felelősnek magukat abban, hogy a vállalkozások befizetéseivel a Hivatal hosszú időn át szabálytalanul gazdálkodhatott? Ha igen, alkalmazott-e a miniszterrel szemben a miniszterelnök felelősségre vonást? - sorolta végül kérdéseit Pósán László.
Garamhegyi Ábel államtitkár az interpellációban elhangzottakat megalapozatlan vádaknak nevezte, majd leszögezte: az ÁSZ vizsgálatok eredményeit tiszteletben tartják. Szerinte az ÁSZ megállapításaiban csak eljárási hiányosságok szerepeltek, melyeket orvosoltak. Boda Miklós menesztésével kapcsolatban annyit közölt, hogy közös megegyezéssel, az ÁSZ megállapításaitól függetlenül távozott.
Pósán László viszontválaszában nem fogadta el az államtitkári választ. Leszögezte: sok szabálytalanságot követett el a hivatal, és felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló forrásokat innovációs célokra kellene felhasználni, olyan célokra, amelyek valóban a kis- és középvállalkozások érdekeit szolgáljak. A válasz elfogadását a kormánytöbbség (154 igen, 98 nem és 1 tartózkodás mellett) természetesen megszavazta.
fidesz.hu