Ígéret maradt az átláthatóság
Márciusi határidőt szabott a kormány idei munkaterve a költségvetési fegyelem megerősítésére, ám az ígért intézkedéssorozatból csupán a költségvetési intézmények szabályozásának módosítása készült el. Mindeközben a Magyar Nemzeti Bank közzétette: a múlt év végén 15 558 milliárd forintra rúgott az államadósság, amelynek GDP-hez mért szintje 6 százalékkal lépi túl az euró bevezetéséhez szükséges plafonértéket. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-04-03 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:44.073294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fél oldalon sorolta fel a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által február közepén ismertetett kormányzati menetrend azokat az intézkedéseket, amelyek az átláthatóságot és a költségvetési fegyelmet kívánták megerősíteni. A teendők között szerepelt többek között a feladat- és teljesítményalapú tervezés bevezetése, a költségvetési szervek jogállásának rendezése, a költségvetési gazdálkodás modernizálása, valamint a magánszektor bevonása a közfeladatok ellátásába. A Pénzügyminisztérium (PM) és az államreform-bizottság hatáskörébe utalt feladatok teljesítésének határideje március volt, ám a pénzügyi tárca tegnapi tájékoztatása szerint mindebből csak a költségvetési intézményekkel kapcsolatos szabályozás módosítását készítette el a PM, a többi intézkedés kidolgozása még folyamatban van.
Pichler Ferenc, a szaktárca szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: a március végéig előírt feladatokat elvégezték, a fennmaradó intézkedések megvalósításán pedig áÁllamreform-bizottsággal és az Állami Számvevőszékkel közösen dolgoznak. Pichler a hátralévő egyik legfontosabb feladatnak a középtávú költségvetési tervezés szabályainak átalakítását nevezte.
Draskovics Tibor, az államreform-bizottság alelnöke egy múlt heti költségvetési konferencián szintén a tervezési rend átalakítását sorolta a kiemelt feladatok közé. A volt pénzügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben gyakorlatilag nem átlátható a költségvetési rendszer, és a benne dolgozók sem végzik elég felelősen a munkájukat. A saját korábbi módszereit is minősítő Draskovics szerint akár az alkotmányban rögzítve vagy kétharmados törvénnyel lehetne meghúzni a lehetséges hiány mértékére vonatkozó korlátot. A reformokért felelős kormánybiztosnak nemcsak ez a javaslata egyezik meg az ellenzék átláthatóságot célzó pénzügyi csomagjával, de a költségvetési terv előzetes értékelésével és ellenőrzésével foglalkozó új intézmény gondolata is kísértetiesen hasonlít a Fidesz által szorgalmazott költségvetési bizottság elképzeléséhez.
Mindeközben a Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétette az államadósságra vonatkozó legfrissebb adatokat. Ezek szerint az államháztartás adóssága a múlt év végén 15 558 milliárd forintra rúgott. A GDP-arányos államadósság 66 százalékot tett ki, azaz 6 százalékkal haladta meg az euró bevezetéséhez szükséges plafonértéket. Az államháztartás finanszírozási igénye tavaly decemberre a GDP 9,9 százalékára nőtt.
Magyar Nemzet
fidesz.hu