Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekvő nyomás az ukrán államfőn

A miniszterelnök és a parlament is arra kérte Viktor Juscsenko ukrán államfőt, hogy vonja vissza vagy semmisítse meg a törvényhozás feloszlatásáról és az előre hozott választások kiírásáról szóló rendeletet. Az Egyesült Államok nyugalomra szólította fel az ukrajnai politikusokat. MTI hír.


Dátum: 2007-04-03 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:45.397007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány hétfő éjjel tartott rendkívüli ülése után Viktor Janukovics kormányfő kijelentette, hogy döntésének visszavonásával az államfőnek megvan a lehetősége a helyzet destabilizálódásának megakadályozására. Janukovics tárgyalásra szólította fel Juscsenkót, és emlékeztetett arra, hogy a parlament - az ország külpolitikai irányvonalát és a parlamenti frakciók kifogásolt bővítését illetően - az államfőnek engedményeket kínáló határozatot fogadott el.

Anatolij Hricenko védelmi miniszter, aki a kormányon belül az államfő utolsó szövetségese, kijelentette, hogy a fegyveres erők állandó állomáshelyükön tartózkodnak, nem kaptak parancsot semmiféle mozgásra. Leszögezte, hogy a fegyveres erők a főparancsnok parancsait hajtják végre. Az alkotmány értelmében a főparancsnoki tisztséget az államfő tölti be.

Az oroszbarát pártok által dominált ukrán parlament visszautasította az államfő döntését a törvényhozás feloszlatásáról, és az alkotmánybírósághoz fordult. A parlament felszólítja az alkotmánybíróságot, hogy öt napon belül foglaljon állást a köztársasági elnöki rendelet alkotmányosságát illetően. A parlament az Európa Tanács parlamenti közgyűlésétől is kéri az ukrajnai helyzet sürgős megvitatását. A képviselők többsége előzőleg megszavazta azt a határozatot, amellyel menesztették a központi választási bizottságot, és megtiltották a kormánynak az előre hozott parlamenti választás finanszírozását.

Juscsenko az állami televízióban egyenes adásban jelentette be, hogy feloszlatja a parlamentet, és előre hozott választásokat ír ki május 27-re, mivel a parlament tevékenysége sértette az alkotmányt. Az államfő a frakcióvezetőkkel tartott hétfő délutáni találkozón ismét hatalombitorlással vádolta a kormányfőt, aki szerinte alkotmányellenesen növeli parlamenti többségét a táborába átálló Nyugat-barát képviselők toborzásával.

Kijev fő sugárútján hétfő éjjel összetűztek a kormány, valamint az ellenzék hívei. Mintegy húszan verekedtek össze, és rendőröknek kellett véget vetni a csetepaténak.

Az Egyesült Államok hétfőn nyugalomra szólította fel valamennyi ukrajnai vezetőt. Sean McCormack külügyi szóvivő hétfőn kiadott közleményében jelezte, hogy Washington nyomon követi az eseményeket, és minden pártot a törvények tiszteletére, a nézeteltérések békés úton történő rendezésére kér.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek