Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-koreai diplomaták megtagadták az engedelmességet

Külszolgálatban lévő észak-koreai diplomaták és külkereskedők megtagadták az engedelmességet, amikor kormányuk utasította őket gyermekeik hazaküldésére. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-04-03 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:48.397808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-koreai Yonhap hírügynökség közölt ilyen hírt kedden, észak-koreai ügyekben jártas személyre hivatkozva, de nem nevezve meg közelebbről értesülésének forrását.

Az utasítás értelmében mintegy négyezer gyereknek kellett volna március végéig visszaérkeznie külföldről Észak-Koreába - olvasható a dél-koreai jelentésben. A külszolgálatban dolgozó észak-koreaiak tömeges ellenszegülése egyelőre csak arra indította a phenjani kormányt, hogy további egy hónap haladékot adjon. A Kim Dzsong Il legfőbb észak-koreai vezető utasításaival való szembeszegülés azonban súlyos bűnnek számít a kelet-ázsiai kommunista országban, s az ilyen "bűn" elkövetői hamar börtönben vagy kényszermunkatáborban találhatják magukat.

A mostanihoz hasonló "tömeges" engedetlenség példátlan is Észak-Korea történetében, és könnyen lehet, hogy számos észak-koreai diplomata és külkereskedő disszidálásával végződik az ügy - vélekedett a dél-koreai hírügynökség. Arra nem tér ki a jelentés, miért akarja a phenjani vezetés elszakítani a gyermekeket külföldön szolgálatot teljesítő szüleiktől, de több történelmi példa mutatja, hogy egyes államok ilyen módon próbálják sakkban tartani diplomatáikat, "szavatolni a rendszerhez való hűségüket".

Észak-Korea pekingi nagykövetségének egyik tisztségviselője "téves találgatásnak" minősítette a Yonhap jelentését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek