Amerikai légi csapások Irakban
Amerikai erők légi csapásokkal leromboltak Irakban két épületet, amelyekben kormányellenes csoportok pokolgépeket állítottak elő, s nagy mennyiségű robbanóanyagot és vegyszert tároltak. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-04-03 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:49.278391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai hadsereg keddi közleménye szerint az amerikai szárazföldi erők fedezték fel egy biztonsági műveletük során az illegális fegyvergyártó üzemeket és robbanóanyag-raktárakat, s segítségét kértek a légierőtől a létesítmények megsemmisítéséhez. Sem halálos áldozata, sem sérültje nem volt az akciónak. A közlemény nem tért ki a légi csapások idejére, és a helyszínről is csak annyit árult el, hogy Bagdadtól délre történt az esemény.
Az amerikai hadsereg egy másik bejelentése szerint három amerikai katona vesztette életét hétfőn Irak területén. Egyikük abban a kirkuki öngyilkos merényletben, amelynek 12 iraki, köztük kilenc gyerek is halálos áldozatául esett. Egy másikkal út szélén elhelyezett pokolgép végzett Bagdadban, a harmadik pedig egy al-Anbár tartományban végrehajtott harci műveletben vesztette életét. A Pentagon hivatalos adatai szerint az újabb halálesetekkel 3253-ra nőtt az Irakban meghalt amerikai katonák száma.
MTI - fidesz.hu