Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Afganisztánban likvidáltak 10 tálibot

Tíz tálibot megöltek és kettőt elfogtak Afganisztánban az amerikai vezetésű koalíciós erők és afgán katonák kedden a déli Hilmend tartományban egy tábor ellen indított támadás során.


Dátum: 2007-04-03 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:54.730741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az aknavetőkkel, rakétagránát-vetőkkel és kézifegyverekkel vívott összecsapás azután tört ki, hogy a koalícióhoz olyan információ jutott el, miszerint a táborban tartózkodik a tálibok egyik középszintű parancsnoka. A katonai vezetőnek állítólag közvetlen kapcsolatai voltak Dadullah mollához, a tálibok dél-afganisztáni hadműveleti parancsnokával. A molla számlájára írnak számos emberrablást, köztük Daniele Mastrogiacomo olasz újságíró márciusi foglyul ejtését. A kiadott közleményből nem derül ki, hogy az említett helyi vezetőt megölték vagy foglyul ejtették-e.

A koalíciós erők, amelyek nem szenvedtek veszteségeket, megsemmisítettek egy kisebb fegyverraktárt is a tábor területén. A nyugati és afgán haderők Akhilleusz fedőnevű hadműveletükkel a tálib harcosok tavaszi offenzívájának teljes kibontakozását akarják megelőzni. Hilmend tartomány nem csupán a tálibok egyik bázisa, hanem egyben Afganisztán legnagyobb ópiumtermelő vidéke is. A közép-keleti ország a világ első számú heroinforrása.

A szomszédos Kandahár tartományban hétfő este egy rendőrőrsöt támadtak meg tálib harcosok. Az összecsapásban egy rendőr és két tálib meghalt. Kelet-Afganisztánban három nomád halt meg ugyancsak hétfőn egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek