Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bernáth Ildikó: Az esélyegyenlőség jegyében

Hiába emelkedtek a bruttó bérek, a reálkeresetek 6,4 százalékkal csökkennek. Minden munkavállaló havonta nyolcezer forinttal kevesebbet vihet haza. A kormányfő már nem emlékszik a huszonöt százalékos béremelési ígéretére - közölte napirend előtti felszólalásában Bernáth Ildikó.


Dátum: 2007-04-03 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:55.062081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keresetcsökkenés oka a szeptemberi és januári járulékemelés, valamint a gázáremelés, a távhődíj és az áram árának emelése. Mindezt az esélyegyenlőség jegyében - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A megszorítások a nyugdíjasokat is sújtják: a dolgozni kényszerülő idős munkavállalók nyugdíjjárulékot és személyi jövedelemadót a magasabb kulccsal kötelesek fizetni.

A szülők helyzete is nehezedik, hiszen a pályakezdő munkanélküli gyermekük után 5˙895 forint egészségügyi hozzájárulást kötelesek fizetni. De fizetni kell azok után a fiatalok után is, akik leérettségiztek, benyújtották jelentkezésüket valamelyik felsőoktatási intézménybe, de még nem vették fel őket. Az eredmény a nyár végére derül ki, ezért indítványoztuk, hogy ebben az esetben, négy hónapig mentesüljenek a családok a fizetési kötelezettség alól - emlékeztetett Bernáth Ildikó.

A vállalkozások terhei is növekedtek. Kóka János nem lát lehetőséget 2010-ig az adócsökkentésre, noha a választási kampányban még a több SZDSZ - kevesebb adó volt a jelszó.

A kormány büntetést ró ki azokra, akik nem időben fizetnek, míg a fizetési határidőket magára nézve már nem tartja kötelezőnek - utalt a képviselő a Nemzeti Fejlesztési Terv visszatartott kifizetéseire.

Alkotmánysértő jogszabályok, csökkenő reálkeresetek, a méregdrága luxus kormányzati negyed és kommunikációs szakemberek, mindez a kormány szerint az igazságosságot és a szociális biztonságot szolgálja - tette hozzá a Bernáth Ildikó.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek