Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellehetetlenülnek az önsegélyező pénztárak

Ellehetetlenülnek az önsegélyező pénztárak és ezzel az öngondoskodás a június 1-jén hatályba lépő változások miatt - állítja Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke. A LIGA az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megoldást fog javasolni erre a problémára - közölte az elnök kedden sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2007-04-03 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:58.374760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gelencsér László, a Vasutas Önsegélyező Pénztár vezetője közölte: a változások még nem hatályosak, de már ennek hírére is a múlt évi 18 ezerről 8.200-ra csökkent taglétszámuk.

A változások lényege, hogy június 1-jétől az önsegélyező pénztárak már nem nyújthatnak olyan szolgáltatásokat, amelyek iránt eddig a legnagyobb volt a tagság igénye. Ilyen szolgáltatás például a rendszeres és az eseti gyermeknevelési segély, a beiskolázási segély, valamint a lakásfenntartási támogatás.

Gelencsér László felhívta a figyelmet arra is, hogy csökkent a munkáltatók által a dolgozók javára az önkéntes pénztárakba adó- és járulékmentesen fizethető összeg nagysága. A leginkább az önsegélyező pénztárakba fizethető rész csökkent. Az önkéntes nyugdíjpénztárakba a minimálbér 50 százalékáig lehet fizetni, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakba viszont csak a

minimálbér 20 százalékát.

Pellei József, az Önsegélyező Pénztárak Szövetségének elnöke szerint a múlt évben elfogadott törvénymódosítás alapján, amelynek rendelkezései januártól illetve júniustól hatályosak, legalább 70 százalékkal csökken majd a tagok megtakarítása. Ez mindenképpen az öngondoskodás ellen hat. A Vasutas Önsegélyező Pénztárnál tapasztaltak általánosak, a pénztárak többségénél több mint 50 százalékkal csökkent a taglétszám.

Az elnök elmondta: olyan módosításokat szorgalmaznak, amely alapján továbbra is nyújthatnák a korábbi, a tagoknak nagy segítséget jelentő szolgáltatásokat. Az alacsony jövedelműeknél, különösen a gyermekneveléshez adott támogatások jelentenek nagy segítséget - mutatott rá Pellei József.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek