Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korlátlan ideig érvényesek lesznek a magyarigazolványok

Várhatóan korlátlan idejűvé változtatja a magyarigazolványok érvényességét a kabinet - értesült kormányközeli forrásból kedden az MTI. Az igazságügyi tárca előterjesztése a szerdai kormányülés napirendjén szerepelhet.


Dátum: 2007-04-03 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:54:58.956384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eddig 870 ezer magyarigazolványt adott ki a magyar állam, ebből heteken belül több mint ötszázezer érvényességi ideje lejár. Csere helyett inkább meghosszabbítaná az érvényességi időt a kormány - tudta meg a távirati iroda.

A javaslat szerint akinél betelt a kedvezményeket igazoló melléklet, pótfüzetet kérhet és megszüntetnék a külön kiadott, úgynevezett járulékos igazolványokat. Utóbbi körbe tartozik a diák- és pedagógusigazolvány, illetve az oktatási kártya.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a magyarigazolvány a kibocsátás után öt évig, gyerekeknél 18 éves korig, 60 év felett pedig korlátlan ideig érvényes.

A magyarigazolványok érvényességének meghosszabbítása tavaly decemberben már felvetődött Gyurcsány Ferenc és határon túli magyar vezetők zárt ajtók mögötti megbeszélésén.

A magyarigazolványokról is rendelkező, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény 2002 január 1-jén, az Orbán-kormány idején lépett életbe, majd 2003-ban a Medgyessy-kormány módosította azt. A határon túli magyarok a törvény által biztosított kedvezményeket és támogatásokat a magyarigazolvány birtokában vehetik igénybe. A külalakjában a magyar útlevélhez hasonló dokumentum utazási kedvezményt, illetve oktatási, kulturális támogatásokat biztosít.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek