Az egészségügy privatizációját készíti elő a szegedi városvezetés
Bár Botka László polgármester 2005 augusztusa óta a szegedi egészségügy integrációjáról beszél, a városvezetés az intézmények privatizációját készíti elő - jelentette ki Oláh János, a Fidesz helyi elnöke a Tisza-parti városban kedden.
Dátum: 2007-04-03 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:00.795518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester országgyűlési képviselőként pontosan tudta, miként változik meg a egészségügyi feladatok átadását szabályozó jogi környezet, de megvárta 2007. január 1-jei határidőt, hogy pályázatot kelljen kiírni - mondta a politikus az egyetem rektori hivatala előtt tartott sajtótájékoztatóján. Az önkormányzat a jogszabályváltozást követően is átadhatta volna az ellátórendszer működtetését az egyetemnek, de nem ezt a megoldást választotta, mert a felsőoktatási intézmény ekkor nem adhatná tovább a feladatot - közölte az elnök.
Oláh János aggályosnak tartja, hogy az egyetem által létrehozott fekvő- és járóbeteg-ellátással foglalkozó kft. ügyvezetője közalkalmazott, a városi rendelőintézet gazdasági igazgatója; az intézmény orvoscentrumának közbeszerzési tanácsadója pedig ugyanaz az ügyvéd, aki a rendelőintézet jogi képviseletét is ellátja. A politikus szerint két lehetőség van, vagy "nyúlként" használják az egyetemet, s az be se nyújtja pályázatát és egyből megtörténik a privatizáció, vagy a felsőoktatási intézmény von be más szervezeti formában külföldi befektetőt.
A város közgyűlése az elmúlt hét csütörtökén zárt ülésen döntött arról, hogy pályázatot ír ki a városi kórház és rendelőintézet működtetésére.
MTI - fidesz.hu