Hűtlen kezelés: újabb feljelentés Sopronban
Újabb feljelentést tett Sopron polgármester ismeretlen tettes ellen, egy feltételezett ingatlan-visszaélés miatt, így összesen négy feljelentés miatt nyomoz a rendőrség - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa az MTI-nek kedden.
Dátum: 2007-04-03 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:04.852247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csontos Stefánia, az NNI munkatársa elmondta: Sopron polgármestere, Fodor Tamás (Fidesz) hűtlen kezelés gyanúja miatt újabb feljelentést tett egy újabb ingatlan-visszaélési ügyben, az NNI pedig elrendelte a nyomozást és együtt bírálja el a feljelentést a megyei rendőr-főkapitányság által korábban már egyesített három üggyel. Valamennyi feljelentés ingatlanokkal függ össze: ingatlanok értékesítésével, bérbevételével, vásárlásával - mondta a rendőrség munkatársa. Hozzátette: az eljárás az NNI-ben hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen folyik.
A polgármester január végén jelentette be, hogy hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert - mint akkor mondta Fodor tamás - az önkormányzatnál és annak vagyonkezelő cégénél elvégzett szakmai vizsgálatok szerinte több súlyos, törvénytelen gazdasági ügyletre világítottak rá, amelyek több százmilliós, sőt milliárdos károkozást, és ezáltal súlyos vagyonvesztést eredményezhettek Sopron városának.
A polgármester feljelentését a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálta, és egyesítette a polgármester összesen három feljelentését, majd az ügy nyomozását - az elfogultság elkerülése miatt - az NNI vette át.
MTI - fidesz.hu