Nemzetközi Energia Ügynökség: átlag alatti a magyar energiapolitika
Magyarország átlag alatti minősítést kapna, ha a Nemzetközi Energia Ügynökség minősítené a tagországok energiapolitikáját - mondta a szervezet főigazgatója, Claude Mandil Budapesten, hozzátéve: túl nagy hazánk földgáztól való függősége.
Dátum: 2007-04-03 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:07.423161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Claude Mandil aggodalmát fejezte ki a földgáztól való függőség miatt, amely Magyarországon a legnagyobb a Nemzetközi Energia Ügynökség tagállamai között. Megállapítása szerint ez még a jövőben tovább nőhet, ezért a stratégiai gáztároló építésénél kevésbé költséges és hosszabb távon biztonságos ellátást nyújtó megoldások megfontolását vetette fel. Ugyanakkor az energiamix javítását javasolja, különösen a megújuló energiát tekintve.
Mandil a magyar energiaellátás diverzifikálásának lehetőséget firtató újságírói kérdésre válaszolva azt a javaslatát ismertette, hogy a magyar kormány tartsa rajta szemét a Nabucco, a Kék Áramlat és az adriai cseppfolyósított földgáz (LNG) kikötő projekten is, és kezdeményezzen politikamentes, szakmai szempontok szerinti vitát vízierőművek építéséről.
Elismerve, hogy a magyar energiapolitika rengeteget fejlődött az elmúlt tizenöt évben, Claude Mandil a megoldásra váró gondokat emelte ki. Elsőként az áram- és gázpiac július elsején érvénybe lépő teljes liberalizációjáról beszélt, amely elvileg azt jelenti majd, hogy mindenki szabadon választhat energiaszolgáltatót.
Egyáltalán nem világos, hogy a piacok működése támogatni tudja-e a szabályozás ilyen változását - mondta a Nemzetközi Energia Ügynökség főigazgatója.
A jelentés bírálta a magyar gázár-támogatási rendszert is, de mivel az ügynökség munkatársai tavaly nyáron jártak Magyarországon, az akkori állapotokon alapuló kritika mára részben érvényét veszítette, illetve azt mutatja, hogy a rendszer tavaly decemberi megváltoztatása egybevág a szervezet elvárásaival - tette hozzá a főigazgató.
Az árak csökkentésével támogatni az alacsony jövedelmű embereket, a kérdés megoldásának kevéssé hatékony módja - vélekedett Mandil.
A főigazgató kiemelte: a rosszul szigetelt lakások miatt nagyon sokat költünk fűtésre. A magyar épületek alacsony energiahatékonysága miatt a fűtés energiaigénye 70 százalékkal magasabb, mint az unió régi 15 tagjának átlaga, és 275 százalékkal több, mint a legjobban teljesítő országoké - tette hozzá Claude Mandil.
A huszonhat országot tömörítő Nemzetközi Energia Ügynökség négy évente készít jelentést a tagok energiapolitikájáról, és a Magyarországról szóló mostani jelentést a főigazgató Budapesten ismertette.
MNO - fidesz.hu